Készek újabb sztrájkra a Volán-dolgozók

Vágólapra másolva!
A szakszervezeti vezetők szerint sikeresnek ítélt Volán-sztrájk után délután folytatódnak az egyeztetések. A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke közölte: ha eredménytelenek lesznek a tárgyalások, készek további munkabeszüntetésre. Inokai Géza megerősítette, hogy három helyen megfenyegették a dolgozókat, ezért jogi lépéseket fontolgatnak. A három érintett Volán-igazgató szerint csak az volt a céljuk, hogy tájékoztassák a dolgozókat a sztrájkot jogellenesnek ítélő - nem jogerős - bírósági végzésről.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Sikeresnek ítéli a Volán-dolgozók hétfő reggel megtartott kétórás sztrájkját a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke, Inokai Géza. A munkabeszüntetésben résztvevők fegyelmezetten hajtották végre az utasításokat, és csatlakoztak olyan alkalmazottak is, akik nem szakszervezeti tagok - közölte az elnök. Hozzátette: a visszaérkezett jelzésekből úgy tudja, hogy a lakosság mindenütt támogatta a demonstrációt.

Sztrájkjog - az Üzleti Negyed összeállítása/uzletinegyed/hirek/20020110sztrajk.htmlSztrájkoló dolgozók, fenyegető igazgatók a Volánnál/itthon/20030106sztrajkolo.htmlAz [origo] helyszíni tudósítása

Gyöngyösön, Debrecenben és Kecskeméten a cégek vezetői megpróbálták rábírni a dolgozókat, hogy vegyék fel a munkát - erősítette meg a korábbi információkat Inokai. Előbbi két helyszínen írásban szólították fel a dolgozókat, hivatkozva egy munkaügyi bíróságon született ítéletre, amely jogellenesnek ítélte a sztrájkot. Az elnök szerint mindkét helyen a cégvezetők másodfokú ítéletként állították be a bíróság határozatát, amivel megtévesztették a dolgozókat. Kecskeméten szóban próbálták meg rábírni a volánosokat, hogy vegyék fel a munkát. Inokai megjegyezte, hogy a Kunság-volánnál a cég még mindig nem jelölte ki, hogy ki a tárgyaló partner, akivel a sztrájkolók egyeztethetnének.

Az említett eseteket a KKSZ jogászai jelenleg munkajogi és büntetőjogi szempontból vizsgálják, és ez után döntik el, hogy milyen lépéseket tehetnek. Az [origo] kérdésére Inokai közölte: volt néhány dolgozó, aki megijedt a felszólítások hatására, és felvette a munkát.

A Volán-igazgatók csak tájékoztatni akartak

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A Hajdú Volán vezérigazgatója, Zilahi-Sebess Géza az [origo]-nak azt mondta, csupán annyi történt, hogy a sztrájkra készülő dolgozókat vasárnap tájékoztatták a Fővárosi Munkaügyi Bíróság végzéséről, amely jogellenesnek ítélte a sztrájkot. A cég vezetése a dolgozókhoz eljuttatott levélben ezzel együtt felhívta a figyelmet arra is, hogy ha jogellenes sztrájkban vesznek részt, akkor munkajogi és kártérítési felelősség terhelheti őket.

A vezérigazgató tagadta a KKSZ elnökének azon állítását, amely szerint jogerős ítéletként állították volna be a munkaügyi bíróság elsőfokú határozatát. Az [origo] kérdésére Zilahi-Sebess hozzátette, hogy nem áll szándékukban a sztrájkban résztvevő dolgozók elbocsátása.

A gyöngyösi központú Mátra Volán vezérigazgatója, Tóth Béla az [origo]-nak elmondta, egy faliújságon elhelyezett felhívásban tájékoztatták a dolgozókat a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elsőfokú végzéséről. A felhívást csak vasárnap helyezték ki, ezért a cégvezető szerint a legtöbb dolgozó nem is értesülhetett róla. Tóth Béla közölte, nem fenyegetni, hanem csupán tájékoztatni kívánták a sztrájkra készülőket.

Sem a Mátra Volán, sem a Hajdú Volán vezetője nem kívánta rendelkezésünkre bocsátani a dolgozókhoz eljuttatott felhívást, illetve tájékoztató levelet. Mint mondták, ezek a levelek a belső tájékoztatást szolgálták.

A magyarországi közlekedés krónikája 1750-2000http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/18168.2.2579166390611808144Frisnyák Zsuzsa könyve a Fókusz Online kínálatában

Hunyady Szabolcs, a kecskeméti központú Kunság Volán vezérigazgatója az [origo]-nak elmondta, vasárnap délután telefonon felhívták a sztrájkra készülő közel 180 dolgozót. Az alkalmazottakkal közölték a munkaügyi bíróság elsőfokú ítéletét, továbbá megkérdezték tőlük, hogy ennek ismeretében is részt kívánnak-e venni a demonstrációban. Hunyady közlése szerint közel 80 dolgozó döntött úgy, hogy nem fog sztrájkolni. Az [origo] kérdésére a vezérigazgató elmondta, "nem fejeket akarnak", de ha a bíróság másodfokon is jogszerűtlennek fogja ítélni a sztrájkot, akkor megvizsgálják, hogy a dolgozók közül kinek milyen felelőssége volt a sztrájk idején.

A KKSZ elnökének azon felvetésére, miszerint a Kunság Volánnál a mai napig nem jelölték ki, hogy ki tárgyal a sztrájkolókkól, Hunyady elmondta, azért döntöttek így, mert ez egy országosan szervezett demonstráció volt. A vezérigazgató szerint ezért az egyeztetéseket is országos szinten kell lefolytatni. Hunyady hozzátette, ettől függetlenül helyben is tartottak megbeszéléseket a sztrájkra készülő dolgozókkal.

A szakszervezet újabb sztrájk szervezésére is készen áll

A felek között az egyeztetések délután folytatódnak. A Volán dolgozói huszonhat százalékos béremelést követelnek, míg a busztársaság tulajdonosa, az ÁPV Rt. utolsó ajánlata öt százalékos béremelésről szólt. Inokai kijelentette: továbbra is elszántak, ezért ha eredménytelenek lesznek az egyeztetések, akkor készek arra, hogy további sztrájkot tartsanak. Tudomásul vették az ÁPV Rt bejelentését, miszerint az általuk megtett ajánlat a sztrájk megtartásával érvényét veszti. Ennek alapján nem tudható, hogy a délutáni tárgyalásokon milyen ajánlatot fognak kapni.

A reggel fél öttől fél hétig tartó sztrájk után már helyreállt a helyi járatok közlekedése, és délután 13 óráig várhatóan a helyközi járatok is a megszokott módon közlekednek.