Elállt a havazás, de jön az utánpótlás

Vágólapra másolva!
A havazás elállt vagy gyengült, de a hófúvások több települést - főleg a hegyekben - elzártak a külvilágtól. A fagyos idő miatt jégbordák kialakulására kell számítani az utakon. Az autópályák és a főváros járható, a mellékutak közül többre csak terepjáróval lehet felhajtani. A vonatok már kevesebbet késnek. Csütörtökre újabb havazást jósolnak.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A hótól elzárt települések egyikén sem volt komoly probléma, és szerda reggelre már mindenhová el lehetett jutni. Személyautóval azonban továbbra sem járható minden út, körülbelül 35-40-en még csak teherautóval, terepjáróval lehet közlekedni. A havat folyamatosan takarítják országszerte, a hóátfúvások és a hóakadályok megszüntetése jól halad - mondta el az [origo]-nak Dobson Tibor, az Országos Kataszt-rófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Elállt a havazás és csak szállingózik a hó a Dunántúl nyugati és déli megyéiben, valamint a Tiszántúlon. Az országban 47 alsóbbrendű út nem járható - jelentette szerda délelőt az MTI.

Nézze meg a havazáról készült fényképeket!javascript:an('http://www.origo.hu/adsminisites/ho/index3.html','width=500,height=420,top=100,left=100,scrollbars=no')Vidéken traktorral jutottak el az iskolákba/itthon/20030108videken.html

Az autópályák burkolata országszerte havas, helyenként hókásás. A hó a legtöbb gondot az M1-esen és az M3-ason okozza.

Késnek a vonatok és a távolsági buszok

A fővárosban a BKV járművei a hegyi utakon is közlekednek, és rendben eljutnak a végállomásig. A 41-es villamos meghosszabbított útvonalon közlekedik, a Móricz Zsigmond körtér helyett a Deák Ferenc térig szállítja az utasokat. A mellékutak havasak, síkosak Budapesten, s helyenként a főközlekedési utak burkolatán is előfordulnak síkos, hókásás szakaszok. A közterület-fenntartó részvénytársaság hómunkásokat vesz fel. A BKV kéri a fővárosiakat, hogy aki teheti, elsősorban a tömegközlekedési eszközöket vegye igénybe.

Jobb lett a vasúti közlekedés szerdán kora délutánra a MÁV teljes hálózatán, kevesebbet késnek a vonatok - közölte a MÁV. A közlemény szerint a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon a reggeli és a délelőtti órákra jellemző 15-20 perces késések a déli órákra 10-15 percre, a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a korábbi 50-70 perces késések átlagosan félórára csökkentek. A nehezen állítható váltók miatt országszerte előforduló késések a délelőtti 10-15 percről kora délutánra 5-10 percre mérséklődtek. A nemzetközi vonatok is már a máskor megszokott minimális, 10-15 perces késéssel érkeznek az ország területére. A vasútvonalakon továbbra is dolgoznak a hóeltakarító gépek, így a délutáni órákban a késések várhatóan tovább csökkennek.

Győr-Moson-Sopron megyében a helyközi Volán-járatok közül hat nem érkezett meg a célállomásra szerdán kora reggel - közölte a Kisalföld Volán Rt. üzletág-igazgatója. Mihályka Imre elmondta: kritikus a helyzet a Rábaköz alsórendű útjain.

Csütörtökön jön az újabb havazás

Budapesten már nem, és országszerte is csak a keleti északkeleti megyékben havazik még. A nagy mennyiségű csapadékot hozó ciklon lassan elvonul kelet felé, ám csütörtökön érkezik a következő, ami újabb havat hoz - mondta el az [origo]-nak Kánai Gábor meteorológus. Kedden országszerte 10-35 centiméteres hó hullott, és csütörtökön is minimum tíz centiméteres hóra számít a meteorológus.

Kánai Gábor elmondta, hogy a keddi nagy havazást okozó ciklon nem rendkívüli, azonban az már inkább, hogy egymás után három is elvonul a Kárpát-medence felett. Múlt vasárnap érkezett az első, kedden a második, és csütörtökön várható a harmadik - havazással, széllel. A déli megyékben már a reggeli órákban várható, hogy havazni kezd, majd délben már valószínűleg az északabbra fekvő területeken is esni fog a hó.