Már az egész országban havazik

Vágólapra másolva!
A délelőtti órákban már tíz centiméteres friss hó borította a déli, délnyugati országrészt, de a havazás egyre erősebb keleten is. Késő délelőtt Budapesten is esni kezdett, a fővárosban akár másfél napos havazásra is számítani lehet. Igazi ítéletidő, hófúvás várható több országrészben is, mert a szél a nap folyamán egyre erősebb lesz.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Csütörtök reggel 6 óra körül havazás kezdődött Magyarország déli és nyugati megyéiben, a csapadékzóna fokozatosan észak felé húzódik. Délelőtt 11 órára elérte a főváros térségét is. Az ICI Interaktív Meteorológia munkatársa szerint az ország északi területein 10-15, délen akár 20 centiméternyi friss hó is eshet, másfél napos havazásra lehet számítani.

Délelőtt már 10 centis volt a friss hó a Balatonnál, Somogyban, Tolnában. Az előrejelzések szerint a havazás egyre erősebb lesz a keleti megyékben is. Fokozatosan erősödik a szél az országban, már jelenleg is 40-50 kilométeres szél fújja a havat Szolnoknál, illetve Bács-Kiskun megyében.

Országszerte több tucat munkagép tisztítja a reggel óta tartó, vagy még a keddi hóesés miatt havas, jeges utakat, szélesíti a buszöblöket, az Útinform jelentése szerint csütörtök délelőtt sehol nem volt komoly fennakadás a közlekedésben. A MÁV valamennyi járata elindult, néhol váltóátállítási gondok miatt előfordulnak 10-15 perces késések.

Az utak sózása miatt aggódnak a környezetvédők/itthon/20030109azutak.html

A BKV sűrűbben közlekedteti a metró és a földalatti szerelvényeit és a napokban meghosszabbított útvonalon, a Deák térig szállítja utasait a 41-es villamos. Csütörtökön a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. (FKF) megkezdte a letaposott hótól síkos mellékutak takarítását.