Nyártól szakaszosan lezárják a 2-es metrót

Vágólapra másolva!
Nyáron elkezdődik a több mint 30 éve épült 2-es metró 53 milliárd forintos felújítása. A munkálatok alatt szakaszosan lezárják a metrót, így csak átszállással lehet majd utazni. Az építkezést 2007-ben fejezik be.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor főpolgármester elmondta, hogy a 2-es metró nyáron kezdődő felújításához kedvező feltételekkel több mint 30 milliárd forintos hitelt ad az Európai Befektetési Bank. Az erről szóló szerződést a Fővárosi Közgyűlés decemberi döntése alapján már alá is írta. A hitelt 7 év türelmi idő után 25 év alatt kell majd visszafizetnie a fővárosi önkormányzatnak.

A főpolgármester elmondta, hogy a felújítás után gazdaságosabban működtethetik a 10,5 kilométer hosszú, 11 állomásos metrót, amelyen naponta 450 ezren utaznak. Mivel a felújítás után olcsóbb lesz a metró működtetése, a megtakarítások révén megtérül majd a beruházás. A vasúti pálya mellett teljesen megújulnak az állomások, a járművek, kicserélik a mozgólépcsőket, és lifteket építenek a mozgáskorlátozottak részére.

Új szerelvényekre jelenleg nincs pénz, a felújítással azonban a mai járművek további 10 évig közlekedhetnek. A pályafelújítások döntő része nyaranta 2 hónapos vágányzár mellett zajlik majd. Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy a nyári tízhetes munkálatok idején vágányzár csak ott lesz, ahol éppen dolgoznak. Így például, ha a Duna alatti egyik alagutat javítják, akkor a másik alagútban közlekednek a szerelvények.

A forgalmat pedig úgy szervezik, hogy az utasoknak csak egy alkalommal kelljen átszállniuk. A vezérigazgató közölte, hogy a 2-es metró felújítását összehangolják majd a 4-es metró építésével.

Demszky a várható közlekedési nehézségek miatt előre elnézést kért a budapestiektől. Ígéretet tett arra, hogy a BKV Rt. és a fővárosi önkormányzat minimalizálni fogja a közlekedési gondokat.