Elállt a havazás, itt a hideg

Vágólapra másolva!
Országszerte elállt a havazás az éjszaka. Borsodban a Pere és Abaújszántó közötti útszakaszt másfél kilométer hosszúságban ismét befújta a hó, ezért az továbbra is járhatatlan. További 16 mellékút pedig csupán egy nyomon és igen nehezen járható. Putnokon és Tarnaleleszen -29 fokot mértek, de az ország egész területén -10 fok körüli hőmérsékleteket mutatnak a hőmérők.
Vágólapra másolva!

Nincs fennakadás a főváros közlekedésében, a főútvonalak jól járhatóak, s a tömegközlekedési eszközök is menetrend szerint indultak teljes vonalon. A fővárosban a szombat éjszakáig tartó havazás során esett, hat centiméternyi havat kilencven munkagéppel és 1105 kézi hómunkással takarították először a főútvonalakon, majd a mellékutcát tisztítását is folytatták. Ugyancsak kilencven munkagép járja majd vasárnap délelőtt a főváros utcáit, a mellékútvonalakat takarítják, ha - mint azt a meteorológia ígéri - nem lesz több havazás. A fővárosban igen hideg van, a belső részeken mínusz 8-10 fok, a külső városrészekben pedig mínusz 14-17 fok, de ez nem okoz fennakadást a közterület-fenntartó munkájában, ugyanis az utak megfelelően előkezeltek. A nap folyamán továbbra is vesznek fel kézi hómunkásokat, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. kerületi szolgáltatási csoportjainál.

Abszolút zérus és a hideg meghódításahttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/36364.123.8645111415412979543?A Fókusz Online kínálatából

Pest megyében a fő- és mellékutak egyaránt járhatóak, hóátfúvások nem akadályozzák a közlekedést. A főutak hónedvesek, latyakosak, a mellékutak helyenként havasak, ez utóbbiakat napközben is folyamatosan tisztítják. távolsági buszjáratok pontosan indulnak és érkeznek, a vasúti közlekedésben legfeljebb 5-10 perces késéssel lehet számolni.

A Hernád-völgyében és Abaúj északi részén 14, a Bodrogközben két út csak egy nyomon és nehezen járható, személyautóval szinte járhatatlan. Az éjszaka húsz ekés szórógép és két hómaró dolgozott a megye területén. Putnok térségében mínusz 29 fokot mértek, Sátoraljaújhelyen volt a legmelegebb, ahol a hőmérő higanyszála mínusz 12 fokot mutatott. A főutakon jó látási viszonyok mellett lehet közlekedni, de az utak felülete lefagyott, helyenként hókásás. A főutak néhol már szárazak a felületek, a mellékutak pedig letaposott havasak. Putnok és Ózd térségében köd nehezíti a forgalmat.

A szél különösen erős a Taktaköz, a Bodrogköz és Délborsod térségében, ahol vasárnap újabb hófúvásokra számítanak. A vasárnap reggeli helyzetkép szerint a szombaton felszabadított, de a szélfúvások miatt ismét veszélyeztetett útvonalakat folyamatosan ekézik, tisztítják, szélesítik, főleg Tiszaluc-Taktaharkány, a Köröm-Kesznyéten, Hejőszalonta és Hejőbába között, továbbá Dél-Borsod szinte teljes területén.

Győr-Moson-Sopron megye valamennyi főútja és mellékútja járható, a főutak jégbordásak, egyes szakaszokon szárazak. A mellékutak letaposott havasak, síkosak. Az éjszaka nem havazott, a szél is elállt a megyében. Vasárnapra virradóra a közútkezelő társaság gépei megnyitották a szombat este még járhatatlan mellékutat Egyházasfalu-Szakony és Balf-Fertőrákos között. A társaság hómarói folyamatosan szélesítik az utakat. A Kisalföld Volán Rt. menetrend szerinti járatai közlekednek, 10-15 perces késés előfordul.

Jegessé, jégbordássá váltak Heves megye közútjai azt követően, hogy a megye északi részén vasárnap hajnalban mínusz 29 fokot is mértek. A Heves Megyei Közútkezelő Kht. ügyeletének tájékoztatása szerint ebben a helyzetben kő- és salakzúzalékkal érdesítik az utak felületét, mert a só mínusz 8 fok alatt már nem olvasztja a jeget és a havat. A havazás szombaton délelőtt elállt a megyében, ám a rendkívüli hideg miatt a főutak burkolata hó- és jégbordás, a mellékutak pedig letaposott havasak. Megyeszerte mindenütt mínusz 15 fok alá süllyedt a hőmérséklet, a mínusz 29 fokot Tarnaleleszen mérték napfelkeltekor. Utoljára a 70-es évek végén regisztráltak ilyen alacsony hőmérsékletet Hevesben.