A pártkongresszusra készül az MSZP

Szerdán ülésezik az MSZP országos elnöksége. A tanácskozáson többek között a párt márciusi kongresszusáról, az EU-csatlakozás miatt szükséges népszavazásról és a román szociáldemokratákkal aláírandó együttműködési szerződésről egyeztetnek.

A párt szerdai elnökségi ülésén valószínűleg felállítanak egy bizottságot, amely a párt márciusi kongresszusát készítené elő. Arról már korábban, tavaly decemberben döntött a szocialista párt, hogy a március 29-30-i kongresszuson fontosabb személyi változásokról nem döntenek, valószínűleg Kovács László marad még két évig az MSZP elnöke. Emellett az is kiderült, hogy nevet és logót egyelőre nem váltanak a szocialisták.

Az elnökség vélhetően elfogadja a román szociáldemokratákkal kötendő együttműködési szerződés szövegét. Valószínűleg a két párt közötti szerződést egy Medgyessy- Kovács - Nastase találkozó keretében írják alá. A találkozó előkészítéséről is határoznak.

Emellett a tavaszi, EU-csatlakozással kapcsolatos népszavazási kampánystratégia is szóba kerül a szerdai ülésen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK