Vágólapra másolva!
Ismét védett madarakat találtak a vámosok egy olasz kamionban. A húszmillió forint értékű szállítmányt koporsók közé próbálták elrejteni.
Vágólapra másolva!

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP)tájékoztatása szerint csütörtökön a déli órákban jelentkezett belépésre az ártándi vámhivatalnál egy olasz kamion, amely az okmányok szerint koporsókat szállított Romániából Olaszországba.

A vámosok röntgennel átvizsgálták a szállítmányt, s a koporsókban több mint 1.500 védett madár tetemét találták meg. Egy szakértő megállapította, hogy elejtett fürjeket, pacsirtákat, rigóféléket rejtettek ismeretlenek a koporsókba.

A csaknem 20 millió forint értékű szállítmányt a vámhivatal lefoglalta, az olasz állampolgárságú sofőr ellen természetkárosítás alapos gyanúja miatt eljárást indított.