Megszüntették az eljárást az árulózó fiatal ellen

Vágólapra másolva!
Megszüntette az eljárást a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság Loppert Dániel ellen, aki tavaly nyáron a kapolcsi művészeti fesztiválon a miniszterelnöknek háromszor azt kiabálta, hogy "áruló".
Vágólapra másolva!

A Tapolcai Városi Bíróság január 13-án rendzavarás szabálysértése miatt figyelmeztetésben részesítette Loppert Dánielt a kiabálás kapcsán. Az egyetemista ellen a tapolcai rendőrkapitányság tett feljelentést, mert a fiatalember tavaly július 28-án Kapolcson, a művészeti fesztivált magánemberként meglátogató Medgyessy Péter miniszterelnök után háromszor azt kiáltotta, hogy "áruló".

Kármán Miklósné, a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság elnökhelyettese elmondta: a Veszprém Megyei Bíróság tanácsa az Alkotmánybíróság azon határozatával indokolta döntését, amely szerint a szabad véleménynyilvánítás a demokrácia alapvető értékei közé tartozik, ezért az alkotmányos alapjogok között kitüntetett szerepe van. A bíróság álláspontja szerint ezt a jogot nem lehet korlátozni még a köznyugalom érdekében sem.

A másodfokon eljárt bírói fórum - az Alkotmánybíróság korábbi döntésére alapozva - határozatában kimondta azt is, hogy a közszereplést vállaló személyeknek nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben.