Kényszervallató rendőröket ítéltek el

Vágólapra másolva!
Kényszervallató rendőrök ügyében hozott jogerős ítéletet a megyei bíróság kedden: a volt kapuvári rendőrkapitány Kovács Gézát 1 év hat hónap, Hegymegi Editet, a beledi rendőrőrs egykori vezetőjét 1 év két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
Vágólapra másolva!

Kovács Gézát 2 évre, Hegymegi Editet 1 évre tiltotta el a bíróság a közügyektől. A járőrvezető nyolc hónap, a körzeti megbízott hat hónap - két év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztést kapott. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság ítéletével helybehagyta az első fokon kiszabott büntetést.

Két évvel ezelőtt, 2001 tavaszán a rábaközi faluban Kisfaludon történet betöréssorozattal egy gyermeket és fiatalkorúakat gyanúsítottak meg. A rendőrök a szülők tudta nélkül állították elő őket a beledi rendőrősre, ahol fenyegetéssel és veréssel hamis beismerő vallomást kényszerítettek ki tőlük.

A kihallgatáson részt vett Kápolnási Ottó járőrvezető, Nagy Roland körzeti megbízott, valamint Hegymegi Edit beledi őrsparancsnok és Kovács Géza, akkori kapuvári rendőrkapitány.

Az eljárás még tartott, amikor a valódi tettesek jelentkeztek és részletes beismerő vallomást tettek, a betörésből származó értékek is előkerültek. A felháborodott szülők vizsgálatot, kényszervallatás miatt eljárást kezdeményeztek a rendőrök ellen.

Kovács Géza ellen hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás ügyében is vádat emeltek. A volt kapitány ugyanis telefonon adott információkkal segítette egy olyan gyanúsított menekülését, aki ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki.

Fellebbezés folytán másodfokon ma hozott ítéletet a megyei bíróság, és helybenhagyta az első fokon kiszabott büntetést.