Az utolsó sorkatona is leszerel 2005-ben

A kormány mindenképpen megszünteti a sorkatonai szolgálatot 2005-ben. Az SZDSZ és az MSZP között csak arról van vita, hogy 2005 elején laktanyába vonuljanak-e még sorállományúak. A szabad demokraták azt szeretnék, ha 2004-ben küldenék ki az utolsó behívókat.

A sorkatonaság megszüntetésében egyetért az MSZP és az SZDSZ. Kuncze Gábor, a szabad demokarták elnöke szerint "csak az idő horizonton vannak még vitáink". Vagyis az a kérdés, mikorra alakuljon át a honvédség professzionális intézménnyé. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint a tárcánál minden katona egyetért azzal, hogy meg kell szüntetni a sorozott sereget, de sok feltételnek kell teljesülnie addig.

A két politikus szerdai találkozóján Juhász hivatalosan is bemutatta azt a koncepciót, amit pénteken tárgyal a kormány. Eszerint 2005-ben szerelnének le az utolsó sorozással fegyverbe hívott katonák Magyarországon. A koncepció szerint fokozatosan egyre kevesebben kapnának addig is behívót: a családfenntartókat és a tanulókat eleve kihagynák a számításból. Az SZDSZ szeretné elérni, hogy a kormány mondja ki, 2004 után senki sem kezdi meg sorkatonai szolgálatát. Mivel a kötelező sorkatonai szolgálat hat hónapig tart, a két terv nem zárja ki egymást, a két álláspont közti eltolódás maximum fél év lehet. A kormányprogram eredetileg csak 2006-ra tervezte a profi haderőre való átállást.

Az SZDSZ 1999 elején aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a parlament tárgyaljon a sorozás eltörléséről, és több mint 250 000 ezer aláírást szedett össze. Ugyan az akkori képviselők többsége egyetértett abban, hogy a magyar hadseregnek hivatásossá kell válnia, de a fideszes és a szocialista politikusok is túl korainak találták a váltást. Az SZDSZ a közelmúltban újabb kampányt indított "Katonák oszolj!" jelszóval, a sorkötelezettség megszüntetéséért.

Juhász Ferenc szerint a politikai akarat is megvan a kormányban az átalakításra, csak idő kell ennek megszervezésére. Át kell alakítani a laktanyákat, hogy a szerződéses illetve hivatásos katonák elvállalják a most sokszor sanyarú körülmények között fiatalokra kényszerített szolgálatot. Megfelelő számú embert kell felvenni a most sorozottak által végzett munkák ellátására. Juhász szerint tipikusan ilyen funkció az objektumok őrzése. Egyszerre 6000 sorozott katona van fegyverben Magyarországon, de ennél kevesebb profival szeretné a tárca kiváltani munkájukat. Az átalakítás költségeit Juhász nem tudta meghatározni, de biztosan állította, hogy rövid távon ugyan drága lesz az átalakítás, de idővel mindenképpen kifizetődik.

A két politikus egyetértett abban, hogy a NATO igényeinek csak egy hivatásos hadsereg képes megfelelni. A NATO eddig sem támaszkodott a sorozott állományra, és a hat hónapos kiképzési idő is kevés a legtöbb NATO kompatíbilis technológia elsajátítására.

Az Orbán-kormány idején az Országgyűlés határozatot hozott arról, hogy a sorkötelezettség megszüntetésével párhuzamosan létrejöjjön a nemzetőrség intézménye. Ez a tervek szerint a középiskolát befejező fiúk számára 2-3 hónapos kiképzést jelentett volna, amit további rendszeres önkéntes képzések követnének. Juhász Ferenc az [origo] kérdésére elmondta, a honvédelmi tárca tervezete nem számol a nemzetőrséggel. Kuncze Gábor pedig azt szeretné, ha az Országgyűlés visszavonná az erről szóló korábbi döntést, és ennek érdekében hamarosan a képviselők ismét szavaznak a nemzetőrségről.

KAPCSOLÓDÓ CIKK