Elvesztette Kövér az akasztásos beszéd perét

Jogerősen elutasította a bíróság Kövér László (Fidesz) keresetét az MSZP-s Tóth Károllyal szemben, aki felhívta a nyilvánosság figyelmét Kövér "akasztásos" beszédére a tavaszi választások előtt. A Fidesz alelnöke a személyiségi jogainak megsértése miatt perelt, ám az ítélet szerint az alperes hitelesen idézte a beszédet..

Másodfokon is elutasította Kövér László fideszes politikus keresetét a Békés Megyei Bíróság, amelyet Tóth Károly MSZP-s képviselő ellen indított azért, mert álláspontja szerint a szocialista képviselő megsértette jó hírnevét. Kövér László, a Fidesz alelnöke keresetében azt kérte, hogy a bíróság tiltsa el Tóth Károlyt a további jogsértésektől, az alperes adjon számára elégtételt, részére pedig állapítsanak meg 700 ezer forint nem vagyoni kárt.

A bíróság másodfokú, jogerős ítéletétének indokolása szerint Kövér László keresetében lényegében arra hivatkozott, hogy az alperes az általa egy 2002. márciusi békéscsabai választási gyűlésen elmondottakból egyes mondatokat kiragadott, s így a közöltek tartalmát eltorzította, amely az ő kedvezőtlen társadalmi megítélését eredményezte.

A megyei bíróság írásos álláspontja szerint viszont Tóth Károly "a felperesi beszéd lényegét összefoglalva, a logika szabályainak megfelelő következtetésekkel jelentette ki, hogy az egyébként nem vitásan elhangzott, öngyilkosságra buzdító mondat (menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonylag erős gerendát és szöget és kössük fel magunkat) közvetlenül az olimpia gondolatát ellenzőkre, a kishitűekre, illetőleg a lelkesedni nem tudókra, közvetve a Fidesz szemléletmódjától eltérő gondolkodásúakra vonatkozott". 

A bíróság megállapította továbbá: miután a személyiségi jog sérelme nem valósult meg, ezért jogellenes magatartás hiányában Tóth Károly az esetlegesen bekövetkezett károkért sem felel.

A bíróság végezetül ítéletében kötelezte a felperes Kövér Lászlót, hogy a Pest Megyei Illetékhivatal felhívására 42 ezer forint fellebbezési illetéket fizessen meg az államnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK