Március elején indul az első orvoscsoport Afganisztánba

Vágólapra másolva!
Rendben zajlik az első 14 fős, Afganisztánba menő egészségügyi csapat felkészítése. Jelenleg katonai, majd vegyvédelmi kiképzést kapnak, majd ezután Németországban folytatódik a felkészítésük.
Vágólapra másolva!

Az első csoportban 14 fő megy Afganisztánba. Felkészítésük január 27-én kezdődött - közölték a honvédelmi tárca illetékesei a honvédelmi bizottság szerdai ülésén. Először a szükséges felszereléssel és védőoltással látták el őket, majd egy három hetes felkészítés kezdődött, mely során pszichológiai felkészítést is kapnak. Ezt követően katonai, majd vegyvédelmi oktatásban részesülnek. Február 15-én indulnak várhatóan Németországba, ahol két héten keresztül az Afganisztánban is használt egészségügyi eszközökkel és gyógyszerekkel ismerkednek meg.

A 14 fő három csoportban fog Afganisztánban dolgozni. Többségüket a nagykövetségeken és az afgán közigazgatásban dolgozók ápolásába vonják be. Egy orvos és egy ápoló a kórház és a reptér közötti szállításban segédkezik, két nővér pedig a holland sebészeti csoport mellett, Kabulban kap munkát.