Fogházat kapott a Széna téri daruomlás felelőse

Két év fogházra ítélték Németh Istvánt, annak a cégnek az ügyvezetőjét, amelyik az 1998-ban a Mamut I. építésekor összeomlott darut telepítette. A jogerős ítélet szerint Németh - aki maga is megsérült a két halálos áldozattal járó balesetben - legkorábban egy év után kerülhet feltételes szabadlábra.

Két év fogházbüntetést szabott ki a Széna téri Mammut I. bevásárlóközpont építésekor - 1998 februárjában - két munkás halálával és többek súlyos sérülésével járó daruomlás ügyében az emelőszerkezetet telepítő cég ügyvezetőjére, Németh Istvánra a Fővárosi Bíróság (FB).

A csütörtökön kihirdetett másodfokú jogerős ítélet két évre mérsékelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) által első fokon 2000 októberében a férfira - halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt - kiszabott három év fogházbüntetést.

Az ítélet szerint a balesetben szintén súlyosan megsérült Németh István a szabadságvesztés felének letöltése, azaz egy év után bocsátható feltételesen szabadlábra.