Csepel ragaszkodik a Weiss Manfréd Kórházhoz

Vágólapra másolva!
Budapest XXI. kerülete nem mond le a Weiss Manfréd Kórházról, mert a főváros tulajdonában lévő és a Fővárosi Közgyűlés irányításával működő intézmény fontos szerepet tölt be Csepel és a környező települések egészségügyi ellátásában - közölte Tóth Mihály polgármester. A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága a közeljövőben dönt a kórház sorsáról.
Vágólapra másolva!

A polgármester közleményében tudatta: a csepeli önkormányzat évek óta mindent megtesz azért, hogy a kórház biztonságos körülmények között működjön, és ezt a fővárosi vezetéssel egyeztetve sikerült is elérni.

A közleményben hivatkozik a csepeli önkormányzat vezetőinek állásfoglalására, amely szerint a kórház sorsa csak az összes mérlegelésre alkalmas lehetőség figyelembevételével határozható meg felelősségteljesen. "A Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes által eddig nyilvánosságra hozott fővárosi elképzelések ebből a szempontból hiányosak" - állította.

A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága elé várhatóan három szakmai elképzelés kerül rövidesen. Ezek mindegyike azzal számol, hogy a Jahn Ferenc Kórházhoz kapcsolnák a Weiss Manfréd Kórházat, de az egyik variáns szerint ápoló, illetve rehabilitációs intézetként, a második változatban mátrix, azaz osztályszerkezet nélküli, befogadó kórházként, a harmadikban pedig változatlan ellátási szerkezetben működne tovább a csepeli intézmény.

A polgármester szerint a Pest Megyei Önkormányzattal való együttműködés lehetőségét is vizsgálni kellene a régió egészségügyi ellátása érdekében. "Ezzel összefüggésben ismételten és alaposan vizsgálni kell a Csepel-szigeti települések ellátási szempontjait, annak lehetőségét, hogy a Csepeli Weiss Manfréd Kórház a Pest Megyei Önkormányzattal való megegyezés alapján folytassa gyógyító munkáját" - olvasható a közleményben.

A polgármester szerint kétségtelen, hogy a csepeli Weiss Manfréd Kórház működtetésének hosszú távú stabilizálásához felújításra, beruházásra van szükség, ami költséget jelent. Úgy véli: még azt a lehetőséget sem vizsgálták, hogy a csepeli kórház és a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház integrációja során a csepeli kórház szakmai struktúráját megőrizzék. Felhívta a figyelmet arra: az utóbbi lehetőség is alaposabb elemzést érdemel, csakúgy mint a mátrix kórházzá való átszervezésre vonatkozó javaslat, hiszen annak is jelentős a költségigénye.

A közlemény rögzíti: a kerület egészségügyi ellátórendszerének meghatározó eleme a járóbeteg-szakellátás. "Egyetértünk minden olyan elképzeléssel, amelynek megvalósítása lehetővé tenné a kerületi szakrendelő rég várt rekonstrukcióját, a gyógyításhoz méltó, korszerű körülmények kialakítását" - tartalmazza a közlemény. Csepel vezetői azonban elengedhetetlennek tartják, hogy a térség egészségpolitikáját érintő stratégiai döntések egy időben szülessenek meg, és a kerület lakossága megfelelő garanciát kapjon a fejlesztések megvalósítására.

A dokumentum szerint a XXI. kerület vezetői levélben tájékoztatták álláspontjukról Szolnoki Andreát, igényelve: a főpolgármester-helyettes vegye figyelembe a csepeliek szempontjait, és ennek megfelelően készüljön előterjesztés a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága számára.