Vágólapra másolva!
Felgyújtotta a Ferihegyi Repülőtér egyik várótermének berendezését egy libanoni férfi, akit a határőrök nem engedtek be az országba. A reptéren 20 percig leállt a forgalom, a kár 400 ezer forint.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Füstmérgezéssel vitték kórházba azt a libanoni fiatalembert, aki péntek délelőtt felgyújtotta a Ferihegyi Repülőtér kiutasított személyek számára kialakított várakozó helyiségének berendezését.

Orodán Sándor, a határőrség szóvivője elmondta: szerdán hamis útlevéllel érkezett a repülőtérre a 24 éves férfi, a határőrök megtagadták a beléptetését, s kiutasították az országból. Várakozó helyiségbe vezették, és a péntek este Ferihegyről induló repülőgéppel akarták visszaküldeni hazájába.

A feltételezések szerint a férfi azért gyújtotta fel a berendezési tárgyakat, hogy ezzel megakadályozza a kiutasítást. A keletkezett anyagi kár 400 ezer forint, a tűzjelző berendezés jelzésére a forgalom 20 percre leállt a reptér 2/B terminálján.