Bauer korteslevelet küldött az SZDSZ-eseknek

Levelet intézett Bauer Tamás szabad demokrata politikus a párt közelgő küldöttgyűlése résztvevőinek, amelyben egyebek mellett az elnökjelöltségével és "a párt hanyatlásával" kapcsolatban fejti ki nézeteit. A politikus a küldöttgyűlésen elindul az ügyvivői posztért is.

Az MTI úgy tudja, hogy hivatalosan is összeggyűlt a megfelelő számú ajánlás ahhoz, hogy Bauer Tamás elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért a párt márciusi tisztújító küldöttgyűlésén. A pozíció betöltéséhez Kuncze Gábor jelenlegi pártelnökkel kell ringbe szállnia.

"Nem Kuncze Gábor ellen indulok, nem Gábor személyével, hanem a jelenlegi vezetés politikájával szemben, azzal az évek óta tartó lecsúszással, az SZDSZ eljelentéktelenedésével szemben, amelybe ők mintha végképp belenyugodtak volna" - írja Bauer Tamás a küldöttekhez intézett levélben.

Úgy véli: a párt választási ígéretei - az adócsökkentés, az egészségügyi reform, a közélet tisztaságának helyreállítása - nem valósulnak meg. "Jelen vagyunk négy miniszterrel a kormányban, mondják, de öt és fél százalékkal a kormány politikájának irányába nem szólhatunk bele" - írja Bauer Tamás.

A volt parlamenti képviselő közli a küldöttekkel: elnökjelöltként való elindulása "politikai alternatívát jelent a Magyar Bálint, Kuncze Gábor, Pető Iván és Horn Gábor nevével fémjelzett pártvezetéssel szemben". A levélben kifejti, célja az, hogy elindítsa azt a politikai, szervezeti és személyi megújulást, amelynek révén "kialakítjuk az új politikát, az SZDSZ másfajta működési módját, és egy-másfél éven belül megtaláljuk azt a személyt és felépítsük köré azt a csapatot, amely a következő választásokon megjeleníti a szabad demokratákat".

Bauer Tamás a küldöttgyűlésen elindul az ügyvivői posztért is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK