Feljelentéskiegészítés Keller tanúja ügyében

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal feljelentéskiegészítést rendelt el annak kiderítésére: hamisan tanúzott-e az a férfi, aki ötezer forintot kapott Keller Lászlótól tavaly decemberben egy bírósági tárgyaláson. A szocialista politikus szerint csak a tanú utazási költségeihez járult hozzá.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal feljelentéskiegészítést rendelt el annak kiderítésére: megvalósult-e a hamis tanúzás, amikor Keller László szocialista országgyűlési képviselő ötezer forint utazási támogatást adott egy tanúnak abban perben, amelyben az Orbán-kabinet titokminiszterének édesapja volt a felperes.

Az ügyészségi nyomozó hivatal a felperes, Hajdú Demeter Dénes beadványa nyomán vizsgálódik az ügyben. A Budaörsi Városi Bíróság múlt év december 17-én mondta ki, hogy Keller László szocialista képviselő 2000 decemberében a parlament nyilvános ülésén, majd a tv2-nek adott nyilatkozatában megsértette Hajdú Demeter Dénes jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait azzal a valótlan állításával, hogy részt vesz a hungarista mozgalomban.

A Magyar Nemzet ez év január 9-én arról számolt be, hogy a szocialista politikus ötezer forint "utazási költséget" adott egy magát hungaristának valló férfinak, akit a Hajdú Demeter Dénes és közte folyó perben tanúként idéztek be.

Hajdú Demeter Dénes fia, Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő akkoriban az Orbán-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK