Vágólapra másolva!
Négy év és hat hónap fogházbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Stadler József vállalkozót. Az üzletembert különösen nagy kárt okozó csalásért ítélték el. Ezzel az ítélettel a Legfelsőbb Bíróság enyhítette a Bács-Kiskun megyei Bíróság korábban hozott ítéletét.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Négy év és hat hónap fogházra enyhítette Stadler József büntetését a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön kihirdetett ítéletében, egyebekben pedig lényegében helyben hagyta a megyei bíróság elsőfokú határozatát. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye. Az enyhítést a bíróság az üzletember megromlott egészségi állapotával indokolta, valamint azzal, hogy Stadler már majdnem tíz éven keresztül volt büntető eljárás hatálya alatt.

Több mint öt évvel ezelőtt, 1997. október 28-án kezdődött meg az ügyben az első bírósági eljárás, melynek végén, 1998. áprilisában különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás, adócsalás, magánokirat hamisítás és a számviteli fegyelem megsértése miatt marasztalták el az akasztói vállalkozót. Az ítélet akkor kilenc évi börtön és vagyonelkobzás volt. Egy év múlva a Legfelsőbb Bíróság szabadon bocsátotta Stadler Józsefet és új eljárásra kötelezte a Bács-Kiskun Megyei Bíróságot. Az új tárgyalássorozat 2000. október 26-án indult, és 2001 októberében már ismét elsőfokú ítéletet hirdettek Kecskeméten a Stadler József és társai ügyben. Az utóbbi ítélet a vállalkozónak kedvezett, mert három és fél évvel kevesebbet, azaz öt év hat hónapi szabadságvesztést és mindössze kétmillió forint pénzbüntetést kapott.

A Legfelsőbb Bíróság a büntetéskiszabás körében a szóbeli indoklás során kifejtette: az elsőfokú ítélet a legtöbb vádlott esetében némileg enyhe, ám tekintetbe véve a közel egy évtizede húzódó büntetőeljárást, súlyosításra nincs ok. Stadler József vonatkozásában az LB úgy vélekedett: igaz ugyan, hogy a vádlott által elkövetett cselekmények tárgyi súlya rendkívül jelentős, az eljárás elhúzódása mellett azonban nyomatékos enyhítő körülményként vehető számításba több súlyos betegsége, visszafordíthatatlan egészségromlása. Összességében tehát az elsőfokú ítélet főbüntetése az akasztói vállalkozó esetében eltúlzott, ezért annak mértékét egy évvel csökkentette a Legfelsőbb Bíróság, és a börtönfokozatot fogházra enyhítette. Ugyanakkor Stadler József első fokon kiszabott kétmillió forintos pénz-mellékbüntetése jogerőre emelkedett, és meg nem fizetés esetén átváltható szabadságvesztésre. Stadler József az eljárás során egy évet töltött előzetes letartóztatásban, több évet pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt.

Stadler József ügyvédje a határozathozatalt követően az MTI-nek elmondta: a vádpontok közül az első, illetve másodfokon eljáró bíróságok többet is megalapozatlannak találtak, és végül lényegében csak azokban marasztalták el védencét, melyekkel kapcsolatban egyik vádlott-társa még rendőri szakban terhelő vallomást tett. Az ügyvéd megjegyezte, hogy a vádlott-társ utóbb visszavonta a rendőrségen "kicsikart" terhelő vallomását.

A szemmel láthatóan rossz fizikai állapotban lévő Stadler József az ítélethirdetés után újságíróknak elmondta: bízott felmentésében, az ítéletet súlyosnak érzi és úgy véli, "rátesz betegségére". Stadler József álláspontja szerint a hatóságok egyes adatokat ragadtak ki az eljárás során, ha egészében vizsgálták volna cégei tevékenységét, bebizonyosodott volna ártatlansága.