ORTT: Mádl négy elnökjelöltet ajánlott Medgyessynek

Mádl Ferenc köztársasági elnök Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét,  Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlja Medgyessy Péternek az ORTT elnöki posztjára. A kormánypártok eddig ragaszkodtak Ladvánszky György jelenlegi MSZP-s delegálthoz, akit Mádl nem támogat.

Mádl Ferenc államfő és Medgyessy Péter miniszterelnök kedden egyeztetett arról, kit jelöljenek az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki posztjára. Az államfő Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét,  Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlotta a miniszterelnök figyelmébe az MTI értesülése szerint.

Az  államfő ugyanis nem szeretne olyan személyt látni a médiahatóság élén, aki jelenleg is a testület tagja, és azt sem tartaná helyesnek, ha a pártdelegálás politikai kötődéssel járna együtt. Így nem támogatja Ladvánszky György jelölését, aki jelenleg is a médiahatóság MSZP-s delegáltja.

Körmendy-Ékes Judit távozásával, január 1-jével üresedett meg az ORTT elnöki posztja. Azóta a testület határozatképtelen, és bár az iroda az előkészítő munkát el tudja végezni, döntéseket az elnökség nem hozhat.

Az ORTT elnökét a miniszterelnök és a köztársasági elnök együttes jelölése alapján az Országgyűlés egyszerű többséggel választja meg. Az új elnököt csak egy évre nevezik ki, mivel 2004-ben lejár a testület mandátuma.

KAPCSOLÓDÓ CIKK