Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtök délelőtt találkozott a korábban betiltott béketüntetés szervezőivel. A miniszterelnök jó ügynek nevezte a Civilek a Békéért csoport célját, és fontosnak tartja, hogy mégis tüntethetnek. A békeaktivisták szerint Medgyessy túl engedékeny az amerikai háborús törekvésekkel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Medgyessy beszél, a tüntetés szervezői hallgatják

Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a legfontosabb kérdésekben egyetértett a béketüntetés szervezőivel, a szervezők szerint csak bizonyos kérdésekről egyezett az álláspontjuk a miniszterelnökével. A csütörtöki találkozón a miniszterelnök egyetértett azzal, hogy az iraki válságot békés eszközökkel kellene megoldani. Szerinte a háború ellen tiltakozó 120 civil szervezet nevében tárgyaló delegáció tagjainak igazuk van abban, hogy a békére törekszenek, ugyanakkor Medgyessy szerint az ő felelősségük más, mint egy miniszterelnöké. A tüntetők kifogásolták, hogy a miniszterelnök csatlakozott ahhoz a nyolc európai állam vezetőjéhez, akik aláírtak egy levelet, melyben a keményebb amerikai álláspontot támogatják. A civilek szerint a magyar kormánynak a francia, német, orosz és kínai diplomaták háborút elutasító politikája mellé kellett volna állnia. Medgyessy azonban úgy véli, hogy Európának csatlakoznia kell az USA keménységéhez, mert "csak az összefogás erejével lehet elég nyomást gyakorolni a tömegpusztító fegyverek kiiktatására". A keménységre azért is szükség van, mert szerinte "senki sem engedheti meg magának, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsára fittyet hányjon", utalva arra, hogy ha más eszköz nincs, akkor a háború lehet csak az utolsó megoldás.

A találkozót a miniszterelnök kezdeményezte, miután botrányok sorozata kapcsolódott a szerveződő tüntetéshez. A rendőrség először megtiltotta a békemenetet, mert túl nagy fennakadást okozott volna a közlekedésben. Később a béketüntetők által tervezett útvonalat átengedte a Vér és Becsület nevű neonáci csoportnak. A Civilek a Békéért ezért újra bejelentették tüntetésüket, csak jelezték, hogy ellenkező irányba vonulnának az Andrássy úton, mint első próbálkozásukkor. Ekkor az Andrássy út szabaddá vált számukra. Ehhez hozzájárulhatott, hogy nemzetközi szervezetek, és magyar közéleti személyiségek is az emberi jogok megsértésének nevezték a rendőrség korábbi döntését. Ugyan a belügyminiszter kiállt a rendőrség mellett, és még a gyülekezési törvény módosítását is kilátásba helyezte, a miniszterelnök az engedélyt megadó rendőrségi döntés előtt két nappal közölte: jó lenne, ha meg lehetne tartani a demonstrációt.

A miniszterelnök most is kijelentette, hogy a demokratikus alapjogok közé tartozik, hogy lehessen demonstrálni, "ráadásul ez most jó ügy érdekében történik". A Civilek a Békéért csoport szervezői szerint nem Medgyessy közbenjárására kaptak lehetőséget, hanem fontosabb volt, hogy már külföldön is felfigyeltek a szabadságjogok magyarországi korlátozására. Salgó László országos rendőrfőkapitány a botránnyal kapcsolatban szerdán azt mondta, hogy "életveszélyes az állam alapintézményei ellen, politikai töltésből vagy más indíttatásból úgy bizalmatlanságot kelteni, hogy ez tényekkel nem igazolható." Salgó szerint nem politikai okok miatt tiltották meg vagy engedélyeztek tüntetéseket. Ugyanakkor kijelentette, a rendőrségnek lojálisnak kell lennie a mindenkori hatalomhoz, de ez nem jelenti a szervezet átpolitizálását.