Kovács: Elkerülhető a háború

Vágólapra másolva!
A második Blix-jelentés után Kovács László külügyminiszter azt mondta, elkerülhető az Irak elleni háború. Ha Szaddám Huszein maradéktalanul együttműködik az ENSZ fegyverzetellenőreivel, és ha számot ad a vegyi és biológiai fegyverek, rakéták sorsáról, nem támadják meg Irakot a külügyminiszter szerint.
Vágólapra másolva!

Hans Blix és Mohammed el-Baradei újabb jelentése a korábbinál egyértelműbbé és valamelyest kedvezőbbé tette az iraki szándékokról alkotott képet, de az még nem kielégítő - mondta Kovács László külügyminiszter.

Kovács László szerint a Blix-jelentésből három dolog derült ki. Továbbra sincs bizonyíték arra, hogy Irak nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozik. A második, hogy javult, de még nem kielégítő Irak együttműködési készsége. A harmadik, hogy Irak nem tud vagy nem akar elszámolni olyan fegyverek és rakéták sorsáról sem, amelyeket az ENSZ fegyverzetellenőrei még 1998-ban a kiutasításuk előtt nyilvántartásba vettek - mondta.

A külügyminiszter következtetése, hogy alapvetően az iraki vezetés, és személy szerint Szaddám Huszein kezében van a háború elkerülésének lehetősége. Ha maradéktalanul együttműködnek az ENSZ fegyverzetellenőreivel, és ha számot adnak a vegyi és biológiai fegyverek, valamint rakéták sorsáról, ha azok bizonyíthatóan megsemmisítésre kerültek, vagy most megtörténik azok megsemmisítése, akkor elkerülhető a háború - hangsúlyozta Kovács László.

Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetője az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén elmondta, hogy a lépfenespóra, a VX idegméreg és a hosszú hatótávolságú rakéták meglétének kérdése okozzák számukra a legnagyobb problémát. A politikus szerint Iraknak őszintén színt kellene vallania fegyvereiről. A politikus újabb beszámolója pozitívabb hangvételű, mint két héttel ezelőtti jelentése. Blix szerint a közelmúltban megkapott iratok - bár nem tartalmaznak új információt, mégis - az iraki vezetés aktívabb közreműködését jelzik.

A politikus állítja: az ellenőrök két, az engedélyezett 150 kilométernél is nagyobb hatótávolságú al-Szamud típusú rakétát találtak az országban. Blix elmondta: a kézhez kapott iratok szerint Bagdad rendelkezett némi biológiai és vegyi fegyverrel, melyeket leszerelt, de ezt egyelőre nem tudták bizonyítani.