Hétfőn egyeztetnek a pártok az amerikaiak úthasználatáról

Vágólapra másolva!
A parlament elé viszi a kormány az Egyesült Államok azon kérését, amely az amerikai fegyveres erők Magyarországon keresztül történő szállítására vonatkozik. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter hétfőre négypárti egyeztetést kezdeményezett az ügyben.
Vágólapra másolva!

A parlamentnek kell majd döntetnie arról az amerikai kérésről, amely az Egyesült Államok fegyveres erőinek Magyarország területén keresztül történő szállítására vonatkozik. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter vasárnap elmondta: az ügy természete megkívánja, hogy minél gyorsabb döntés szülessen, ezért hétfőn kezdeményezi, hogy az amerikai kérésről a házszabálytól való eltéréssel tárgyaljon a parlament.

Az Egyesült Államok azt kérte, hogy fegyveres erői személy- és teherszállításra igénybe vehessék az ország közútjait és vasútvonalait. A támogató döntéshez az Országgyűlés kétharmadának beleegyezése szükséges.

Korábban felvetődött, hogy ha az amerikai kérés csak átvonulásra vonatkozik, elegendő a kormánydöntés, amennyiben viszont egy Magyarország területéről indított katonai akcióban való részvételre irányul, akkor minősített parlamenti szavazásra van szükség. Ezzel kapcsolatban Juhász Ferenc megjegyezte: szakértők szerint nem lehet kizárni, hogy a Magyarország területén átszállítandó fegyveres erő egy esetleges Irak elleni akcióban is szerephez jut. Ezért szükséges parlamenti szavazás a kérdésben.

A miniszter korábban jelezte azt is, hogy az amerikai kérés nem jelöli meg a köz- és vasúthasználat idejét. Az amerikai csapatok átengedése kapcsán a honvédelmi miniszter Hétfőre négypárti egyeztetést kezdeményezett, melyen többek között a döntés technikai részleteiről, a házszabálytól való eltérés lehetőségeiről, módjáról is szó lesz.

Az ügyben vasárnap megszólaló Simicskó István fideszes országgyűlési képviselő szerint nemzetközi felhatalmazás, ENSZ- vagy NATO-állásfoglalás nélkül nem célszerű kész helyzetet teremteni az amerikai csapatok kérése kapcsán. A taszári bázis használatára vonatkozóan úgy tudjuk: a kiképzésre behozott ellenzéki irakiakat repülővel hozzák-viszik. Ezért jelen pillanatban nem látjuk, milyen szándék, milyen okok, változások állhatnak az amerikai kérés hátterében. A részletekről a négypárti tárgyaláson szeretnénk tájékozódni és mindezek ismertében alakítjuk majd ki álláspontunkat - mondta Simicskó István. Hozzátette: nem látja túl nagy realitását annak, hogy a hétfői nap folyamán dönteni tudna erről az Országgyűlés.

Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) parlamenti képviselőcsoportjának vezetője vasárnap közölte: pártja részt vesz az egyeztetésen, és az amerikai felkérés tartalmának ismeretében dönt.

Az ügyben Orbán Viktor volt kormányfő is megszólalt. A politikus vasárnap Villányban, a környék polgári köreinek összejövetelén egyebek mellett közölte, hogy szerinte Magyarországnak meg kell várnia a nemzetközi állásfoglalást ebben a kérdésben. Abban az esetben, ha a nemzetközi közösségnek egységes akarata van ez ügyben, az alól Magyarország sem vonhatja ki magát, amennyiben viszont nincs ilyen, akkor a megfelelő álláspont a várakozás - mondta.