Sósavat öntöttek Tasnádi anyósának az arcába

Sósavat öntöttek Tasnádi Judit édesanyjának arcába hétfőn délelőtt Békásmegyeren. Tasnádi Péter anyósát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Tasnádi Péter, a jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő vállalkozó anyósát a III. kerületi Zsirai Miklós utcában támadta meg egy eddig ismeretlen férfi. Thaisz Andrea, Tasnádi feleségének ügyvédje elmondta: ügyfelének édesanyjához egy ismeretlen személy kaputelefonon csöngetett, majd a liftből kilépő férfi maró folyadékot öntött arcába. Az ügyvéd elmondta, hogy Tasnádi Juditnak hétfőn volt a válóperes tárgyalása, a bűncselekmény ezt megelőzően egy órával történt.

 

A HavariaPress információi szerint a sértettet a Szent János Kórházba szállították, a kórház azonban nem volt hajlandó információt adni a 63 éves asszony állapotáról. Egyelőre nincs információ arról, hogy mi lehetett a támadás oka, valamint azt sem tudni, hogy vittek-e el valamit a megtámadott asszonytól.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyben súlyos testi sértés bűntett kísérletének alapos gyanúja miatt indult eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen. A BRFK sajóügyeletese az [origo]-nak elmondta, egyelőre várják az orvosszakértői véleményt a sérülés mértékéről. Ettől teszik függővé, hogy a továbbiakban hogyan minősítik az esetet. A szakértői vélemény várhatóan holnapra készül el.