A Fidesz szerint Kiss Elemér cége világítja át a Malévot

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter (Fidesz) írásbeli kérdéssel fordul László Csaba pénzügyminiszterhez: létezik-e a Malév Rt. és Kiss Elemér ügyvédi irodája között olyan szerződés, amely szerint a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter irodája végzi a légitársaság átvilágítását. Kiss úgy véli, hogy a céget nem érheti hátrány amiatt, mert ő korábban ott dolgozott. A Malév nem kívánta kommentálni a hírt.
Vágólapra másolva!

A fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas alelnöke erről kedden beszélt újságírók előtt egy, az Utolsó figyelmeztetés című havilap februári számában megjelent cikkre hivatkozva. Elmondta: az írás szerint a Magyar Légiforgalmi Vállalat Rt. valamint a Forgách és Kiss ügyvédi iroda által megkötött szerződés a légitársaság átvilágításáról szól. Hozzátette: az ügyvédi iroda egyik tagja Kiss Elemér. Jelezte: a Malév az átvilágításról 2002 augusztusában határozott, a szerződésre pedig egy 2003. január 22-i levél utal.

Szijjártó Péter felteszi a kérdést László Csabának: lehetséges-e az, hogy egy hivatalban lévő miniszter ügyvédi irodája megbízást kapjon egy állami vállalattól; a szocialista képviselők etikusnak tartják-e ezt, valamint összeegyeztethető-e ez a szerződés azzal a retorikával, amelyet a szocialista képviselők az előző kormányzat elleni megnyilvánulásaikban képviselnek.

Hozzátette: levélben fordul Keller Lászlóhoz is, amelyben felkéri a közpénzügyi államtitkárt, vizsgálja ki az ügyet. "Amennyiben az államtitkárnak kellemetlen, hogy saját főnöke ellen vizsgálódjon, jelölje meg, hogy kihez lehet fordulni az ügyben" - tette hozzá Szijjártó Péter.

Kijelentette: a Fidesz módosító javaslatot készít az úgynevezett üvegzseb-törvényhez, amely biztosítaná, hogy a jövőben hasonló esetek ne fordulhassanak elő.

Kiss Elemér az MTI-nek azt mondta, nincs tudomása arról, hogy az az ügyvédi iroda, ahol korábban dolgozott, kötött-e állami szerződést. A miniszter kijelentette, hogy kivált az ügyvédi irodából, jelenleg szünetelteti ügyvédi, szakmai tevékenységét. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az irodát nem érheti hátrány amiatt, mert ő korábban ott dolgozott. A többiek korábbi szakmai tevékenységüket - üzleti alapon - minden további nélkül folytathatják - mondta.

A Malév szóvivője az [origo]-nak azt mondta: nem kívánják kommentálni a hírt, és egyelőre azt sem árulják el, melyik cég végzi a légitársaság átvilágítását.