Évi 40 ezer lakást építtetne a kormány

Vágólapra másolva!
A lakossági igényeket kielégítő, megfizethető lakáskínálat megteremtése a cél - hangzott el a 15 évre szóló Otthon Európában - nemzeti lakásprogram vitaanyagának ismertetésén. Az ingatlan- és építési szabályozás fejlesztése, korszerűsítése, az építés- és befektetés ösztönzése, a lakossági lakásvásárlás és lakásbérlés támogatása az alappillérei a jövő év elején induló programnak.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi lakáspolitika olyan állami szerepvállalásra épül, ami néhány éven belül kezelhetetlenné teszi a jelenlegi támogatási rendszert - mondta az Otthon Európában elnevezésű nemzeti lakásprogram vitaanyagának ismertetésekor a program előkészítéséért felelős Csabai Lászlóné, lakásügyi kormánymegbízott. Az új programnak több olyan területe is van, amely önálló törvényeket, illetve törvény-kiigazításokat igényel.

Ezeket a javaslatokat várhatóan az őszi ülésszakon terjeszti a kormány az Országgyűlés elé. A várhatóan igen terjedelmes új törvények - Lakás törvény, Társasházi törvény - minden olyan kérdést részletesen szabályozni kívánnak, amely a tulajdonos, az építő, a kezelő között vitára adhat okot. A most induló szakmai és társadalmi vita végén összeálló, jövőre induló, és 15 évre szóló lakásprogram már az új és a módosított jogszabályokat alkalmazhatja.

Egyben megteremtik azokat a feltételeket is - jogszabályok módosításával, adókedvezményekkel -, melyek a befektetőket minél több bérlakás építésére, értékesítésére, bérbeadására ösztönzik - mondta a kormánymegbízott. A rengeteg felépült benzinkút, irodaház után a vállalkozók végre erőteljesebben bekapcsolódhatnak a lakásépítésbe. Fejlesztik a lakások korszerűsítését ösztönző rendszert is, különös tekintettel a bérlakás, panel, város-rehabilitációra. A program szerint tervezett évi 40 ezer új lakás építésével megújítható a magyar lakásállomány.

A lakbértámogatási rendszer átalakításával pedig szeretnék elérni, hogy a legesélytelenebb helyzetben lévők is egy szinttel feljebb kerülhessenek az otthonhoz jutásban. Az új lakbértámogatási rendszer feltételeinek és garanciáinak megállapításához és kezeléséhez új, lakásügyi hivatal létrehozását javasolja a kormány - mondta a tájékoztatón Csiha Judit, a Belügyminisztérium Lakásügyi Kollégiumának vezetője. Nem változtatják meg jelentősen a lakáshitelhez jutás feltételeit, de azt szeretnék elérni, hogy a befektetési célból, harmadik, negyedik lakásukat szerzők ezt ne a lakástámogatási rendszer segítségével tegyék.

Évente 40 ezernél több új lakás építésére volna szükség/uzletinegyed/hitel/lakashitel/20021206lakashiany.html