Gyanúsított lehet a főúttörő

Vágólapra másolva!
Napokon belül gyanúsítottként hallgathatják ki Rácz Pétert, az úttörőszövetség elnökét a csillebérci vadászház eladásával kapcsolatban. Jelenleg hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak az ügyben, egyelőre még ismeretlen tettes ellen.
Vágólapra másolva!

Egyelőre még ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanújával vizsgálódnak a rendőrségen a csillebérci vadászház eladása ügyében, nincs gyanúsított - mondta az [origo]-nak Német Lajos, az ORFK helyettes szóvivője.

Az [origo] azonban úgy tudja, hogy napokon belül várható, hogy az ügyben meggyanúsítják Rácz Péter főúttörőt. A Magyar Hírlap is úgy értesült, hogy gyanúsítottként idézik be az úttörővezetőt. A hírt egyelőre hivatalosan nem erősítette meg a rendőrség.

Rácz Péter az [origo]-nak azt mondta, hogy hétfőn adott le a csillebérci táborral kapcsolatos iratokat rendőrségen, azonban ekkor még nem jelezték, hogy kihallgatnák vagy meggyanúsítanák. Közölte, hogy eddig senki sem hallgatta meg az ingatlan adásvétellel kapcsolatban. Elmondta azt is, hogy ugyanazokat a dokumentumokat kérték tőle most, mint a korábbi rendőrségi eljárás során, amikor végül megszüntették a nyomozást.

A nyomozók már korábban is vizsgálódtak az ügyben. A korábbi gyanú szerint a Magyar Úttörő Szövetség jóval áron alul, 15 millió forintért adta el a csillebérci vadászházat. Az ügylet haszonélvezője pedig Rácz Péter, a szövetség elnöke, mivel jelenleg ő lakik a házban. Az ingatlan 1700 négyzetméteres telken fekszik, a vadászház több mint száz négyzetméter alapterületű, és rendelkezik egy 40 négyzetméteres garázzsal. Szakértők szerint 96 millió forintot ért az ingatlan, mivel az eladáskor már érvényes építési engedélyt adtak ki a területre, ezáltal jelentősen megnövekedett a vadászház értéke.

A rendőrség annak ellenére, hogy már korábban megállapította mindezt, januárban megszüntette a nyomozást. Szerintük ugyanis nem bizonyítható, hogy Rácz Péter tudott arról, hogy a területre építési engedélyt adtak ki. A nyomozás megszüntetése után Rogán Antal fideszes képviselő újabb feljelentést tett az ügyben és fellebbezett a nyomozás megszüntetése ellen. Ezután Keller László közpénzügyi államtitkár is vizsgálatott ígért a házeladással kapcsolatban, az ügyészség pedig pótnyomozásra kötelezte a rendőrséget.