Közlekedés - kedd

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A fővárosban sárgán villognak a jelzőlámpák a Hegyalja úton a Mészáros utcánál, a Budafoki út-Karinthy Frigyes út kereszteződésben, valamint az Üllői úton a Köztelek utcánál.

Javítják az útburkolatot (FKF Rt.), emiatt egy-egy szakaszon sávlezárást kell kikerülni napközben többek között az Üllői út pestlőrinci szakaszán, a Grassalkovich úton, Csepelen a II. Rákóczi Ferenc úton, valamint a Budaörsi úton, a Budafoki úton és az Etele úton.

Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Rákospalotai körvasút sor és a Szerencs utca között a kifelé vezető belső sávot időszakosan és szakaszosan lezárják 8-16.00 óráig kábelcsere miatt.

A Fehérvári úton a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér között továbbra is csak a BKV járművei közlekedhetnek. A Bocskai úton a Fehérvári úti csomópontban mindkét irányban sávlezárás nehezíti az áthaladást az átépítések miatt. A Petőfi híd felől érkezők nem kanyarodhatnak balra a Fehérvári útra, ezt korábban a Bogdánfy utcánál tehetik meg.

A XI. kerületben az Orlay utcát véglegesen egyirányúsították a Bartók Béla út irányába.

Delegációk haladása miatt időszakos forgalomkorlátozásra, néhány perces megállásra kell számítani: a délelőtti órákban a Roosevelt tér-József Attila út-Andrássy út-József Attila utca-Roosevelt tér útvonalon, a délutáni órákban szintén a Belváros útjain, a Kiskörúton és a Kossuth Lajos térnél, valamint az Üllői út-Ferihegyi gyorsforgalmi út útvonalon.

A fagy okozta úthibák miatt a 60 és a 70 km/órás sebességkorlátozó táblákat letakarták, így most a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/óra: a Helsinki út-Grassalkovich út útvonalon, a 11-es főút fővárosi szakaszán, a Szentendrei úton és a Budafoki út-Hunyadi János út útvonalon. 30 km/órás sebességkorlátozó táblákat helyeztek ki: a Budai alsó rakparton, a XI. kerületben az Andor utcában és a Galvani utcában, Zuglóban a Nagy Lajos király útján, valamint Kőbányán a Mádi utcában és a Harmat utcában.

Az 5-ös főút fővárosi szakaszán a Helsinki úton a János utcánál folytatják a közműépítést. A kifelé vezető oldalon a belső sávot bontották fel egy hosszabb szakaszon.

A Kőbányai úton tart a közműépítés, irányonként továbbra is csak egy sáv járható a Könyves Kálmán körúttól a Mázsa utcáig, innen a Mázsa térig pedig a kifelé vezető külső sávot bontották fel. A Pongrác úton a Kőbányai úttól kezdődően egy hosszabb szakaszon útszűkületre kell számítani a Kerepesi út felé vezető oldalon.

Vidéki utak

Az autópályák és főutak országszerte szárazak, jól járhatók. A mellékutak burkolata sok helyen jégbordás, a letaposott hótól síkos. A Bodorogközben erős szél hordja a korábbi havat, három mellékúton hóátfúvások vannak, azok egy sávon járhatók. Ködfoltok vannak Berettyóújfalunál, az M3-as káli szakaszán, Dabas, Tárnok, Solt, Baja és Tamási környékén. Összefüggő a köd Esztergom közelében.

A személyautósoknak kifelé Hegyeshalomnál és Sopronnál félórás várakozással számolniuk. A kilépő teherautósoknak Rábafüzesnél kettő, Hegyeshalomnál három órát kell várakozni a határátlépéssel.

A 2/A jelű úton kátyúznak: a 36-os és a 22-es km-nél Budapest felé lesz sávlezárás. Az 5-ös főúton 82-102-es km-e, az 51-es főúton Tass mellett, Dunapataj és Kalocsa között, az 52-esen Fülöpszállás közelében, az 53-ason Solt és Akasztó között is fenntartási munkák okoznak sávlezárást. Február elsejétől nem közlekedhetnek a 12,5 tonna össztömeg feletti járművek a 10-es főúton Dorogon. A kijelölt terelőút Esztergom-Kertvároson át a 117- es főút. Pécsett a 6-os főúton három útszűkület okozhat fennakadást: a 193-as és a 197- es km-nél Szigetvár felé, a 198-asnál pedig Pécsvárad felé. Az 52-es főúton Dunaföldváron a hídfeljárónál útcsatlakozást építenek. Útszűkület és sebességkorlátozás érvényes. Az 56-os főút 3-as km-énél Szekszárdon a Rákóczi utcában a Bátaszék felé vezető külső sávot lezárták.