"Mozogj egér nélkül is!": tízéves program az egészségért

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Minisztérium tíz évre készített népegészségügyi programjában egyaránt vannak milliárdokat igénylő általános tervek és egészen konkrét ötletek. A "szegények életszínvonalát emelni kell" és "készüljön CD-ROM a parlagfűirtásról" programpontok egyaránt megtalálhatóak benne. Az Országgyűlés hamarosan dönt a program beindításáról, melyet mindegyik párt támogat.
Vágólapra másolva!
Itt megtalálja a program teljes szövegéthttp://www.antsz.hu/enpp.htmlAz Egészségügyi Minisztérium honlapjahttp://www.eum.hu/

A Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja címet viselő százoldalas program az oktatástól az önkormányzatokig, a civil szervezetektől az ÁNTSZ-ig, a politikusoktól az újságírókig rengeteg feladatot ad az egészségesebb Magyarországért. A megvalósítandó célok egy részét számokban és százalékokban adták meg a szerkesztők: a magyarok passzív dohányzással töltött idejét például 20 százalékkal kell csökkenteni, a napi zöldségfogyasztásunkat 150 grammal kell emelni, 15 százalékkal több magyarnak kell rendszeresen sportolnia, 342 frissen végzett onkológus szakorvos kell, évente 460-tal kevesebb nő fog meghalni végbél- és vastagbélrákban, és az egészségügyben dolgozók 100 százaléka használhatja az internetet.

A program alapelveit mindegyik parlamenti párt támogatja. Kökény Mihály egészségügyi államtitkár szerint ez az első átfogó, hosszú távú és egy kormányzati ciklus elején megírt, tehát beindítható népegészségügyi program a rendszerváltás óta. Gógl Árpád, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere, fideszes képviselő szerint "az anyag támogatható", annak ellenére, hogy pontatlan és sok benne a germanizmus. Utóbbira szerinte azért van sok példa a szövegben, mert jelentős részét WHO (az ENSZ egészségügyi szervezete) anyagaiból fordították.

Forrás: ORIGO
A férfiak 41, a nők 26 százaléka dohányzik

Kökény szerint három okból is különlegesnek számít a program: fokozatosan bevezethető, folyamatos fejlesztéseket tartalmaz; felnőttként kezeli az embereket, vagyis nem fenyegeti, hanem meggyőzni próbálja például a dohányzókat; és nem teszi ágazati belüggyé a népegészségügy kérdését, hanem az oktatási tárcától az Igazságügyi Minisztériumig mindenkinek feladatot ad. Többen, például Mézes Éva, az egészségügyi bizottság szabad demokrata alelnöke, pont attól félnek, hogy ez lehet a program veszte. Attól tart ugyanis, hogy nem sikerülhet mindenkit lépésekre kényszeríteni. Kökény szerint elegendő kormányzati akarat van a program teljes végrehajtására.

A program végigveszi a legveszélyesebb kórokat és rizikófaktorokat, amelyek a legtöbb magyar halálért felelősek. Ezek között épp úgy szerepel a dohányzás és a zsíros ételek fogyasztása, mint a mellrák, az AIDS vagy a környezeti katasztrófák. Minden problémakörnél a megoldás érdekében kiderül, hogy mit kellene tenniük a tanároknak, az orvosoknak, az önkormányzatoknak, a törvényhozóknak és a médiának az adott veszély csökkentésének érdekében. Itt a feladatok nem csak tíz évre szólnak: minden fejezet külön vizsgálja, hogy mit kellene tenni idén és jövőre, és vannak további, 2013 előtti határidők is.

A program végrehajtására nincs külön költségvetési keret, mert sok feladathoz nem pénz, hanem politikai döntés kell, és a terv különböző tárcákat és intézményeket érint. 2003-ban az egészségügyi tárca 2 milliárd forintot különített el a programban szereplő, rá vonatkozó feladatokra. Idén nagy szerkezeti változások még nem várhatóak: beindulnak monitorozási programok és tanterv-előkészítések, illetve konkrét tervek készülnek a sokszor csak általánosságban megfogalmazott célok végrehajtásáért. A program keretében a következő látványos akciókra készül a tárca 2003-ban: erősödni fog a dohányzásellenes kampány; idén is megszervezik május elsején a hipertónia-napot; lesz parlagfűellenes hét; és kiterjesztik a méhnyakrákszűrő programot. Az ÁNTSZ új feladataival kapcsolatos reformok is elindulnak.

A Johan Béla terv elkeserítő képet fest a magyarok egészségi állapotáról. A férfiak átlagéletkora nyolc, a nőké hat évvel kevesebb, mint az Európai Unióban élőké. A férfiak 41, a nők 26 százaléka dohányzik, mely szenvedély évente 28 000 embert öl meg az országban. Sehol a világon nincs még egy hely, ahol ilyen arányban halnának meg tüdőrákban a férfiak. A lakosság 5-10 százaléka alkoholista, és a férfiak 64 százaléka naponta iszik alkoholt. Az emberek kicsit több mint a fele elhízott. A fogszuvasodás már-már népbetegség. Minden negyedik embert daganatos betegségek visznek el, de rákszűrésre alig járnak. Az egyetlen kedvező fejlemény, hogy az öngyilkosságok száma 1994 óta csökken, de a program szerint 30 százalékkal több depressziós beteget kellene ellátni ahhoz, hogy az ettől szenvedők legalább egy része orvosi segítséghez jusson.

Forrás: ==
Kevés gyerek jut el ijászni, de az iskolában minden nap tornázhatnának

Majdnem minden program az oktatással kezdődik. Az óvodától érettségiig terjedő egészségnevelési programot kellene kidolgozni, hogy a gyerekek felkészültek legyenek a megelőzhető fájdalmak elkerülésére. Az egészségügyi bizottság tagjai pártállásra való tekintet nélkül szeretnék bevezetni az egészségtan tantárgyat a közoktatás minden szintjén. Csak javaslatként szerepel a programban, de a képviselők egyik szívügye, hogy naponta kötelező testnevelési órákon vegyenek részt a gyerekek.

A következő két év alatt 800 pedagógust kellene kiképezni, hogy aztán minden tanárképzési formában kötelező tantárgy lehessen az egészségtan. Az egészségügyi képzést is megreformálná a program, különösen az egyetemi szintű védőnőoktatás beindítása lenne nagy változás, de szerepel a onkológusnővér- és orvosképzés bővítése is.

A program nem győzi hangsúlyozni, hogy az állam helyett a civil szervezetek megoldhatnának egy csomó mindent, az egészségesebb Magyarországért. A prevenció, az idősek ellátása, a felvilágosítás és a tömegsport területén is intézkedhetnének civilek a program szerint, ehhez azonban az alapvető feltételek is hiányoznak: nincs akkreditációs rendszer, ami a támogatásra méltó szervezetek körét meghatározná; nincs pályázati rendszer, ahonnan pénzt kaphatnának ezek a szervezetek; és nincs ellenőrzési rendszer, mely vizsgálná, tényleg helyesen költik-e el a pénzt. Ezért a Johan Béla terv a következő években ezen intézményi keretek megvalósítását tűzte ki célul.

Család és egészség I-III - életünk enciklopédiájahttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/06366.5.3040698419872871887Amíg az iskolában nem tanítják, addig ez a könyv különösen hasznos lehet.

Különösen fontos része a programnak a tömegkommunikáció. Schvarcz Tibor szocialista képviselő szerint "folyjon a vízcsapból is" a Johan Béla terv. Szerinte különösen a nőket kellene megszólítani, mert ők képesek egy család táplálkozási, életviteli szokásait megváltoztatni. A terv szerint az újságíróknak folyamatosan propagálniuk kellene az egészséges életmódot, arról azonban nem szól a szöveg, hogy erre hogyan lehetne rávenni a sajtó munkatársait.

Külön rész foglalkozik a legveszélyeztetettebb rétegekkel: a cigányokkal és az idősekkel. A cigányok rosszabb életszínvonaluk miatt még rosszabb egészségi helyzetben vannak, mint az itt élők többsége. Ezért a programban a feladatok között szerepel például a putrisorok felszámolása vagy csatornázása és modernizálása, mely az önkormányzatok feladata a terv szerint. A magyar egészségügy történetében új elemként került a programba az orovosok kommunikációs felkészítése: a terv szerint például külön oktatnák a cigány kultúrát az egészségügyi dolgozóknak, mert sokszor a kölcsönös bizalmatlanság vezet tragédiákhoz.

Az idősek érdekében egészen konkrét ötletek szerepelnek a tervben, a szerkesztők talán itt és a munkahelyi sportolás témakörében figyeltek leginkább az apró részletekre. Az idősek magányossága ellen javasolják például, hogy minél több egyedülálló nyugdíjas kapjon internet-hozzáférést és vészjelző karperecet, amelyen egy gombnyomással segítséget lehet hívni. A program többek között javasolja nyugdíjasklubok szervezését, hogy nyugdíjasok vigyázzanak dolgozó szülők gyermekeire, vagy szervezzenek magányos idős hölgyek főzőtanfolyamot kamaszoknak.

A munkahelyi mozgással kapcsolatban már kész reklámszövegeket is tartalmaz a program. Munkahelyeken választható akciók közül javasolja például a: "Menjünk lépcsőn lift helyett!" - "Mozogj egér nélkül is!" - "Munkahelyi sportpéntek" - "Öltönyös és kosztümös torna" - "Mozgó percek és mozgó testek" programok bevezetését. A honvédségnél "Az egészség a legerősebb fegyver" jelszó kiadását javasolják.

A WHO oldalahttp://www.who.int/en/

A megelőzés mellett a szűrőprogramok elindítása is különösen hangsúlyos a szövegben. Gógl Árpád szerint kicsit túlzottan is, mert a szűrés már meglévő betegségek gyógyításában segít, viszont a cél az volna, hogy e betegségek ki se alakulhassanak. A program szerint sok olyan haláleset történik az országban, melyet megfelelően korai szűréssel meg lehetne akadályozni. Az érrendszeri megbetegedések korai felismerése érdekében a rendszeres vérnyomásmérést, illetve a daganatos betegségek gyógyításáért különböző szűrések terjesztését tekinti kulcsfontosságú feladatnak a program. A terv szerint a háziorvosokat rá kell bírni, hogy külön foglalkozzanak a szűrések propagálásával, és a veszélyeztetett pácienseik állapotát mindenképpen ellenőrizzék vagy ellenőriztessék. Példaként említi a program, hogy a Magyarországon különösen sok áldozatot szedő ajak- és szájrákot már korai stádiumban is felismerhetik a háziorvosok, és időben felfedezve, ez a daganat gyógyítható. Schvarcz Tibor szerint is a legfontosabb a háziorvosok példamutató viselkedése: "Amíg a doktor úr dohányzik vagy részegen mászkál, addig nem várhatjuk, hogy az emberek megváltozzanak."

Magyari Péter