Vágólapra másolva!
A pénzügyminiszter szerdán arra utasította az ÁPV Rt-t, hogy vizsgálja meg a Malév jogi átvilágításával kapcsolatos szerződést. A lépés előzménye, hogy Szíjjártó Péter fideszes képviselő kedden közölte, úgy vélik, hogy a Malév átvilágítását Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter ügyvédi irodája végezte.
Vágólapra másolva!

László Csaba pénzügyminiszter szerdán utasította az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vezetését, hogy a Malév Rt. által tavaly megrendelt jogi audittal kapcsolatos szerződéskötés körülményeit soron kívül vizsgálja meg - közölte a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya. A pénzügyminiszter az eredményről azonnali tájékoztatást kért az ÁPV Rt. vezetésétől.

A vizsgálat azt követően indult, hogy Szíjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő kedden bejelentette, levélben kért felvilágosítást a pénzügyminisztertől arról, hogy létezik-e a Malév Rt. és a Kiss Elemér ügyvédi irodája között olyan szerződés, amely szerint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter irodája végzi a légitársaság átvilágítását. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter ezzel kapcsolatban többször is közölte, nincs tudomása arról, hogy az az ügyvédi iroda, ahol korában dolgozott, kötött-e állami céggel szerződést. A miniszter, mint mondta, már korábban kivált az ügyvédi irodából, jelenleg szünetelteti ügyvédi hivatását. Hozzáfűzte: amiatt azonban az irodát nem érheti hátrány, hogy korábban ott dolgozott.

A Malév Rt. először nem kívánta kommentálni a hírt, majd szerdán közleményben tudatta, hogy 2002. december 27-én kötött szerződést a cégnél szükségessé vált auditokat elvégző szakértők kiválasztására, a szempontok alapján legkedvezőbbnek a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda ajánlata bizonyult. A Malév szerint a cég igazgatósága 2002.augusztus 6-án az rt.-nél kialakult gazdálkodási helyzet megismerése érdekében több szakterületen azonnali audit végrehajtását rendelte el külső szakértők bevonásával. Az igazgatóság a szakértők kiválasztására pályázatot írt ki. A beérkezett három pályázat közül a szakmai felkészültség, az ár és a határidő alapján választották ki a nyertest.