Medgyessyt is vizsgálta Varga Mihály

Belső vizsgálatot rendelt el László Csaba pénzügyminiszter, mert a kormányváltás előtti hetekben Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter kabinetfőnöke bekérette személyi aktáját. Az esetre akkor derült fény, amikor László szerette volna megnézni az iratokat, de azok nem voltak a helyükön. Varga Mihály közölte: egy bejelentés nyomán rendelt el vizsgálatot. Emellet az is kiderült, hogy nem csupán László Csaba, hanem Medgyessy Péter miniszterelnök aktáját is bekérték. A kormányfő dossziéját a Gresham-ügy miatt vizsgálta a Pénzügyminisztérium előző vezetése.

László Csaba pénzügyminiszter egy hozzá intézet kérdés kapcsán szerette volna megnézni a Pénzügyminisztériumban róla készült személyi aktát. Ekkor derült ki, hogy a dokumentumok nincsenek a helyükön. Az iratok később előkerültek, ám eközben kiderült, hogy azokat a László Csaba miniszteri jelölését követő héten Puskás András, Varga Mihály akkori pénzügyminiszter kabinetfőnöke kikérte, majd egy nappal később titkárnője visszavitte.

Varga Mihály és Puskás András mai napig a minisztériumban dolgozó titkárnői elmondták, hogy a kérdéses időszakban másoltak régi személyi anyagokat, de nem tudták megmondani, hogy azok pontosan kinek az aktái voltak.

A miniszter belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy rajta kívül kiknek a személyi adatait kérte még ki az előző vezetés, és milyen céllal történt mindez - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Varga Mihály közölte: egy bejelentés nyomán rendelt el vizsgálatot. Azt kívánta kideríteni, hogy László Csaba 1999-ben jogosultan vagy jogosulatlanul vett fel a Pénzügyminisztériumtól több mint 12 millió forint végkielégítést. - Erre azért volt szükség, mert a bejelentés alapján László Csabának nem a megfelelő szolgálati idő alapján számolták ki végkielégítését - mondta a volt pénzügyminiszter, jelenlge fideszes képviselő, hozzátéve, hogy a dosszié áttekintése után kiderült, a megfelelő szolgálati idő után számolták a végkielégítési összeget.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen a választásokat követően került sor erre a vizsgálatra, Varga Mihály azt mondta: nyilván egy leendő pénzügyminiszternek is vannak ellenségei, hozzá akkor érkezett a bejelentés, neki ezt akkor meg kellett vizsgálnia. Varga állítja: László Csaba dossziéját a vizsgálat során senki nem másolta le. Hozzátette: személyi adatokat csak akkor másolhatnak le, ha ahhoz az érintett hozzájárul.

Kiderült az is, hogy nemcsak a jelenlegi pénzügyminiszterrel kapcsolatos aktát, hanem Medgyessy Péter miniszterelnök - aki korábban a Horn-kormány pénzügyminisztere volt - dossziéját is megvizsgálták egy bejelentés nyomán. Medgyessy aktáját a Gresham-ügy miatt kérték be, de azt sem másolták le. A volt pénzügyminiszter szerint mindez teljesen hivatalosan és szabályszerűen történt.