Jutalmat kap a kevesebb gyógyszert felíró orvos

Rendőrségi feljelentést tesz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, ugyanis néhány tajszámmal kirívóan sok gyógyszert váltottak ki ingyenesen, közgyógyigazolványra. Az év második felétől új rendszert vezetnek be, mely rögzíti valamennyi vényfelírást, emellett jutalmat kap az az orvos, aki - az eddigi gyakorlattól eltérően - kevesebb gyógyszert ír fel.

A közpénzek jogosulatlan felhasználása miatt ismeretlen tettes ellen eljárást kezdeményez az Országos Rendőr-főkapitányságon az OEP, mert egyes esetekben gyanúsan nagy összegű gyógyszert írtak fel ingyenes közgyógyigazolványra - mondta a Magyar Hírlapnak Matejka Zsuzsanna főigazgató.

Júliustól a hasonló esetek megelőzésére új rendszert vezetnek be, és regisztrálják az OEP-pel szerződésben lévő valamennyi házi-, illetve szakorvost, és a vényfelírásokat. Az ellenőrzés mellett motiválják is a háziorvosokat, ugyanis tizenharmadik havi praxispénz vagy más címen akár egymillió forint jutalmat is kaphat az, aki az eddigi gyakorlattól eltérően kevesebb gyógyszert ír fel.

Az új rendszert kidolgozó tárcaközi bizottság vezetője, Pusztai Erzsébet elmondta: a munkabizottság a tavalyi év második félévében felírt gyógyszerekre vonatkozó adatokat begyűjti, és ez alapján állapítanak meg egy gyógyszerfelírási limitet. Nemcsak az összeget határozzák meg, hanem azt is vizsgálják, hogy egyes korosztály mennyi gyógyszert fogyaszt. Pusztai Erzsébet szerint az egyedi kezelésbe nem szólnak bele, de a kirívó gyógyszerfogyasztásról értesítik az orvost. Ha nem derül ki, hogy a betegnek miért írtak fel több helyen ugyanolyan hatóanyagú orvosságot, az országos intézetben elrendelik a kivizsgálását - mondta Pusztai Erzsébet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK