Maradnak a jégkupacok a parkolóhelyeken

Vágólapra másolva!
A fővárosi önkormányzatnál jelenleg jogértelmezési vita folyik arról, hogy kinek a feladata az út szélén, a parkolóhelyeken felhalmozott hókupacok eltávolítása. Eközben már hetek óta akadályozza a parkolást az időközben jéggé fagyott hó, sok gondot okozva a taxisoknak is, akik a belvárosi kisutcákban nem tudnak megállni a megadott címek előtt.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A Fővárosi Önkormányzatnál jelenleg jogértelmezési vita folyik arról, hogy kinek lenne a feladata a parkolóhelyeken felhalmozódott hó eltakarítása - tudta meg az [origo] az önkormányzat egyik munkatársától, ahol az illetékesek egyelőre nem nyilatkoztak. A belvárosban hetek óta számos parkolóhelyet teljes egészében elfoglaló, máshol pedig a parkolást akadályozó hókupacok elszállítása a közeljövőben nem várható, mivel a faladatot senki nem érzi magáénak. A Fővárosi Közterület-fenntartó szóvivője korábban azt nyilatkozta, hogy munkatársaiknak csak az úttestet és bizonyos helyeken a járdákat kell megtisztítani, máshol csak külön megbízás alapján, pénzért dolgoznak.

A parkolási társaságok szintén nem tartják feladatuknak a tisztítást, ugyanis ők csak bérlik a parkolóhelyeket, szerintük a Fővárosi Önkormányzatnak kellene megbízni a Fővárosi Közterület-fenntartót, hogy az utak szélét, a parkolóhelyeket is tisztítsa meg. A társaságok nem adnak kedvezményt az alig használható parkolóhelyekre, viszont például a Centrum Parkoló nem bünteti meg azokat az autósokat, akik a hó és a jég miatt nem tudnak kiállni a parkolóból - mondta az I., II., VI., VII., VIII., XI., és a XII. kerületben működő parkolóórákat üzemeltető cég szóvivője.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

A jégkupacok a taxisoknak is hetek óta megnehezítik a munkáját. Gyakran előfordul, hogy a belvárosi utcákban egyáltalán nem tudnak a megadott cím előtt megállni, a szűk utcákban pedig nem tarthatják fent a forgalmat, ezért kénytelenek hosszú köröket autózni - mondta az [origo]-nak a 6*6 taxi munkatársa. Emellett arra is volt példa, hogy munkatársaik vitába keveredtek néhány lakóval, akik az általuk megtisztított parkolóhelyet a sajátjuknak vélték, ezért nehezményezték, ha a taxis ott állt meg néhány percre. A jég ugyanakkor megrendeléseket is hozott a társaságoknak: nem egyszer előfordult, hogy valaki azért rendelt taxit, hogy vontassa ki egy teljesen lejegesedett parkolóhelyről.