Pokorni vállalja az alelnökséget a Fideszben

Vágólapra másolva!
Pokorni Zoltán elvállalná a Fidesz alelnöki posztját, így ha megválasztják majd, akkor több mint fél év után visszatér a Fidesz vezetésébe, ahonnan édesapja III/III-as múltja miatt távozott. Orbán várhatóan a jövő héten jelenti be, hogy elfogadja-e az elnöki posztot.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor exminiszterelnök várhatóan a jövő héten jelenti be, hogy elvállalja-e a Fidesz elnöki posztját. Pokorni Zoltán pedig úgy nyilatkozott a Magyar Hírlapnak, ha jelölik, ő vállalja az alelnöki posztot. De arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy rutinos politikust vagy olyan jelöltet látna szívesen a fennmaradó másik alelnöki székben, aki eddig még nem került a politikai élet középpontjába.

A Magyar Hírlap értesülései szerint ez okoz dilemmát a Fideszen belül, ugyanis ha régi, tapasztalt politikust választanak, akkor az nem jelképezi a megújulást. Annál is inkább, mert Áder János frakcióvezető és Kövér László, az országos választmány elnöke a lap információi szerint maradnak posztjukon, így állandó tagjai lesznek az új elnökségnek. Politikai elemzők szerint ez mégiscsak háttérbe szorítást jelent, mert nem választott tagjai lesznek a párt szűk vezetésének, hiszen a kongresszus csak az elnökről és a két alelnökről szavaz majd, ha elfogadják Orbán Viktor elképzelését az alapszabály módosításáról.

Egyes értesülések szerint éppen azért nem került még sor a volt miniszterelnök bejelentésére, aki január végére, február elejére ígérte a döntést, mert többek között személyi kérdésekben még nincs konszenzus.