Videofigyelő rendszer lesz Taszáron

Vágólapra másolva!
Több százmillió forintba kerül az a videorendszer, amelyet Taszár környékének ellenőrzésére építenek ki. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint később a határvédelemben használják majd a kamerákat - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Több százmillió forintért szereznek be és építenek ki videofigyelő rendszert Taszár és környéke megfigyelésre - írja a Magyar Hírlap. A tervekről Juhász Ferenc honvédelmi miniszter beszélt a lapnak. A miniszter szerint a település környéke már most a legbiztonságosabb térsége az országnak, de a nemzetbiztonsági kabinet már előkészítette válságforgatókönyvét. Ennek része a térfigyelő rendszer kiépítése is.

A kamerák beszerzésére már meg is kérték az engedélyt a titkosszolgálatok. Juhász Ferenc szerint előbb vagy utóbb úgyis meg kellett volna venni a rendszert, amelyet a későbbiekben a határvédelemben is használnak majd.

A lap által megkérdezett biztonságpolitikai szakértők szerint nem árt az óvatosság, de nem kell túldimenzionálni sem a kérdést, mivel Irakot nem Magyarország fenyegeti.