Hamarosan átadják a belvárosi mélygarázsokat

Vágólapra másolva!
Késve ugyan, de heteken belül két új mélygarázzsal bővül a parkolási lehetőségek száma a fővárosban. A 3,2 milliárdos Szabadság téri, illetve a 2,8 milliárd forintba kerülő Szent István téri létesítményekben összesen 1204 autó elhelyezésére nyílik lehetőség - félóránként 180 forintért, vagy havi közel 30 ezerért - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A közeljövőben két mélygarázs is elkészül a belvárosban. A Szabadság tári létesítményt 8, de a Szent István térit is több hónapos késéssel vehetik hasznélatba az autósok - írja a Népszabadság. Az előbbi helyen félóránként 180 forintba kerül majd a parkolás, de lehet havi bérletet venni magánszemélyeknek 29500, cégeknek 50000 forintért. A leköthető parkolóhelyeknek eddig közel negyven százalékát foglalták már le.

A Szabadság téri 26 ezer négyzetméteres, 800 férőhelyes garázsban legkésőbb március közepén már lehet parkolni - ígéri a Lipót Garázst kivitelező Mélygarázs 2000 Kft. A 3,2 milliárdba kerülő, késve átadott létesítmény után milliárdos nagyságrendű a fizetendő kötbér is. A lap szerint bizonytalan azonban a feltúrt Szabadság tér teljes helyreállítása. A mélygarázs kivitelezője ugyan elkészítette a tér teljes parkrendezési tervét, helyreállítani azonban csak az építési területen köteles. A többi a helyi önkormányzat dolga.

A 2,8 milliárdért felépített Szent István téri mélygarázs átadása is hónapokat késik. Itt összesen 404 gépkocsi elhelyezésére lesz lehetőség, a garázs gépesített, az autósok az egyes szint hat átadókabinjában hagyhatják ott, illetve vehetik át - az garázs területén belül géppel mozgatott - autójukat. Az építés során teljesen felújították a Szent István bazilika előtti teret, ami díszburkolatot, két szökőkutat, új környezetbe illő közvilágítást és egyedülálló kültéri mozaikpadlókat kapott - írja a Népszabadság.