Katonai kiképzést is kapnak az önkéntesek Taszáron

Vágólapra másolva!
Katonai kiképzésben is részesülnek a Taszáron levő iraki önkéntesek, akiket a nemzetközi szervezetekkel való együttműködésre is megtanítanak az amerikaiak. A kiképzőbázis amerikai parancsnoka többek között erről számolt be a köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!

Négy hetes kiképzésen vesznek részt Taszáron az irakiak, akiknek túlnyomó többsége az USA-ból érkezett - derült ki a a kiképzőbázis amerikai parancsnokának, David Barno vezérőrnagy Mádl Ferenc köztársasági elnöknek tett beszámolójából. A kiképzettek egy eseteges újjáépítés során kapnának feladatot. Az önkéntesek katonai kiképzésben is részesülnek, amelynek a célja az önvédelmi ismeretek elsajátítása, illetve vegyileg és biológiailag szennyezett környezetben való helytállás.

Mindezek mellett a fő tantárgyak közé tartozik a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés, a városi és vidéki élet beindításainak feltételei, valamint az állami adminisztráció megteremtése - mondta az amerikai parancsnok, aki megköszönte a kormány, a honvédség és a lakosság támogatását és megértését.