Szekeres tárgyalna a Werber-tanulmányról

Vágólapra másolva!
A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint Szekeres Imre államtitkár nem titkosította a Ron Werber által készített tanulmányt. Közölték azt is, hogy Szekeres továbbra is kész egyeztetett időpontban fogadni Répássy Róbert fideszes képviselőt, és tárgyalni a tanulmány nyilvánosságáról. A MeH azután adott ki közleményt, hogy a Fidesz vezetői közölték, az államtitkártól olyan választ kaptak, miszerint az MSZP kampánytanácsadója által készített tanulmány 30 évig nem hozható nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!
Titkosak az állami cégek szerződései/itthon/20030225titkosak.html

Szekeres Imre a Fidesz állításaival szemben semmiféle kormányzati tanulmányt nem titkosított - áll a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által kiadott közleményben, amely szerint a Fidesz politikusainak - négy év kormányzás után - ismerniük kell az államigazgatás rendjét és az évek óta hatályos jogszabályokat. Azokat is, amelyek előírják: a kormány számára készült munkadokumentumok, döntéselőkészítő tanulmányok nem nyilvánosak. - teszi hozzá a nyilatkozat.

A MeH azt követően adott ki közleményt, hogy a Fidesz politikusai csütörtökön közölték, Szekeres Imrétől a hivatal politikai államtitkárától olyan választ kaptak, miszerint az MSZP kampánytanácsadója, Ron Werber által készített tanulmány 30 évig nem hozható nyilvánosságra.

A közlemény szerint Répássy Róbert szerdán akkor kereste meg Szekeres Imrét parlamenti szobájában, amikor tudta, hogy a kormány Szolnokon tartja kihelyezett ülését. A MeH állítja, Szekeres Imre jelezte: előre egyeztetett időpontban kész fogadni Répássy képviselőt, és tárgyalni vele a Ron Werber által tanulmány nyilvánosságáról. Répássy képviselő, tegnapi sajtótájékoztatója után, a mai napon már nem tartotta fontosnak a találkozó egyeztetését. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára továbbra is várja a Fidesz képviselőjének jelentkezését - áll a közleményben.

Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő szerdán kereste fel a Miniszterelnöki Hivatalt, hogy megismerje a 10 ezer dollárért (mintegy 2 millió 250 ezer forintért) készült tanulmányt, amelyet Ron Werber, az MSZP volt kampánytanácsadója készített. A képviselő a tanulmányt nem kaphatta meg, mert a szolnoki kormányülés miatt Szekeres Imre nem volt a hivatalban.

A Fidesz vezetői csütörtökön nyilvánosságra hozták azt a levelet, amelyet a Meh-től kaptak a tanulmánnyal kapcsolatban. "Ron Werber a Miniszterelnöki Hivatal struktúrájának és működési mechanizmusának külföldi modellekkel való összehasonlításra és az azokból leszűrhető tanulságok átfogó elemzésére kapott megbízást" - áll a levélben, amelyben Szekeres Imre a titkosítás tényéről tájékoztatja Áder János fideszes frakcióvezetőt, és amelyet az MTI idézett.

A dokumentum szerint a megbízás célja egy hosszú távú, több kormányt is kiszolgálni képes modell megalkotása volt. "A tanulmány több hónapos kutató- és elemző munka eredménye, amely esetleg - a szervezeti egységek közötti jobb együttműködést elősegítő - további döntések előkészítését alapozhatja meg" - írta Szekeres.

Az államtitkár közölte, hogy az ilyen, belső használatra készült, döntés-előkészítő anyagok a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény értelmében a keletkezést követő 30 éven belül nem nyilvánosak. A Szekeres Imre által hivatkozott törvény szerint az illetékes szerv vezetője kérelemre az adatok megismerését e határidőn belül is engedélyezheti - írta az MTI.

Az ügyben korábban - több írásbeli kérdést követően - Répássy azonnali kérdést is intézett Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez. Kiss Elemér közölte, hogy a tanulmány nem nyilvános.

"Egyre erősödik bennem a gyanú, hogy itt valami nagyon bűzlik" - mondta az [origo]-nak Répássy. Szerinte két oka lehetett annak, hogy titkosították a tanulmányt. Vagy azért történt mindez, mert a Fidesz frakcióvezetője levélben kérte a betekintést, vagy szerinte nem is létezik valójában ilyen tanulmány, csak Ron Werber "zsebpénzt vett fel, mikor Magyarországon járt".

Répássy azért furcsállja a helyzetet, mert a sajtó, illetve az ő érdeklődésére is az volt eddig a válasz, hogy a tanulmány csak belső nyilvánosságra készült, viszont egy szóval sem említette eddig senki azt, hogy a dokumentumot titkosították. "Ez az érv most hirtelen előkerült" - tette hozzá az ellenzéki politikus.

A politikus közölte: további lépéseket tesznek a tanulmány megismerésére, bár mint mondta, egyelőre bizonytalan a lehetőségeiket illetően. Elképzelhetőnek tartja ugyanakkor, hogy esetleg az adatvédelmi biztos állaásfoglalását kérik az ügyben. "Ha igaz, amit a korábbi kérdéseimre írtak, akkor ez a tanulmány maximum egy összehasonlító elemzés lehet a Ron Werber által megismert külföldi kormányok és a magyar kormány működése között. Ilyen tanulmányok egyetemeken tucatjával készülhetnek" - közölte, hozzátéve, hogy ha kezdettől fogva közölte volna a MeH, hogy titkosítva van a tanulmány, az legalább következetes magatartás lett volna.