SZDSZ-szakértőt alkalmazott a környezetvédelmi tárca

Vágólapra másolva!
A Környezetvédelmi Minisztérium tavaly nyáron 64 millió forintos megbízást adott meghívásos pályázaton egy olyan cégnek, amelynek ügyvezetője, Dávid Tamás, aki az SZDSZ Korszakváltás című programjának megalkotásában közreműködött. Dávid Tamás közölte: az SZDSZ programjának kidolgozásában magánemberként vett részt, cége pedig több hasonló, külföldi megbízást kapott már. Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter szerint azért kellett sürgősséggel kiírni a tendert, mert a tárca átszervezése elkerülhetetlen volt, még a napi munkát sem tudták volna ellátni az Orbán-kormánytól örökölt szervezeti rendben.
Vágólapra másolva!

Mint arról Parragh Dénes keddi sajtótájékoztatóján beszámolt, tavaly nyáron a Kóródi Mária vezette Környezetvédelmi Minisztérium egy szakértői munkát készíttetett, hirdetmény közzététele nélküli meghívásos tárgyalás keretében, sürgősségi okokra hivatkozva. A szakértői munka tárgya az új kormányzati struktúrát követően a minisztérium átszervezése volt.

Az ellenzéki politikus szerint már a téma maga is megkérdőjelezheti, hogy szó lehet-e sürgősségről, de szerinte gyanús, hogy a meghívott cégek tevékenységi köre nem éppen idevág. A tőzsdei elemző Budapest Economics, a lapkiadással foglalkozó Aranypénz Lap- és Könyvkiadó Rt., illetve a számítástechnikai Bull Kft. közül az egyetlen értékelhető pályázatot a Budapest Economics adta be, így ő kapta a 64 millió forintos megbízást. A cég ügyvezetője Dávid Tamás - egy azonos nevű személy az SZDSZ Korszakváltás című programjának elkészítésében is részt vett - közölte Parragh.

A környezetvédelmi bizottság ellenőrző albizottságának elnöke szeretett volna betekinteni a kérdéses anyagba, ám ez elől a miniszter elzárkózott, arra hivatkozva, hogy az egy döntéselőkészítő anyag, ami nem nyilvános.

Parragh Dénes keddi sajtótájékoztatóján közölte, szeretné tudni, hogy Kóródi Mária korábban miért nem tüntette fel a tárca szakértő cégei között a Budapest Economics-ot, valamint, hogy mi indokolta pont a fentebb említett cégeknek a meghívását. Parragh az iránt is érdeklődött, hogy miért hallgatta el a miniszter az ellenőrző bizottság, illetve a sajtó elől azt, hogy a cég vezetőjének köze lehetett az SZDSZ-programjához, illetve azt is tudakolta, hogy itt valóban ugyanarról a személyről van-e szó.

"Mint magánszemély részt vettem a Korszakváltás programjának kidolgozásában, ám csak minimális mértékben" - mondta Dávid Tamás az [origo]-nak, aki a Budapest Economics nevű cégnek résztulajdonosa. A Környezetvédelmi Minisztériumtól a cég kapott egy megkeresést, hogy világítsa át a minisztériumot, amelyre beadtak egy ajánlatot. "Végül 51 millió forint + Áfa értékben végeztük el a megbízást" - nyilatkozta Dávid Tamás, aki hozzátette: összesen 700 oldalas lett a tanulmány, amelyen egy hat fős alapcsapaton kívül még számos munkatárs is részt vett. A munka összesen három és fél hónapig tartott, úgy, hogy szinte éjjel-nappal dolgoztak ezen. A Budapest Economics egy - elsősorban - a kelet-európai átalakulással foglalkozó nemzetközi kutatóintézet, amelynek bevételei 90 százalékban a németországi megrendeléseiből származik - mondta cégéről Dávid Tamás.

Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter a tanulmánnyal kapocsolatban közölte: a minisztérium átszervezése elkerülhetetlen volt, mivel az intézmény struktúrája átláthatatlan és áttekinthetetlen volt szerinte. Nem csak az EU elvárásainak, de még a napi munkának sem felelt meg a tárca. Emellett integrálni kellett a vízügyi szervezetet egy másik tárcából.

Kóródi azzal indokolta a sürgősséggel kiírt meghívásos pályázatot, hogy azonnal hozzá kellet látni az átszervezéshez, mert különben a folyamatos napi munkát sem tudták volna biztosítani. Miután gyorsan kellet dönteni, a közbeszerzési tanácstól kértek engedélyt arra, hogy nyílt, meghívásos pályázat legyen és erre kaptak is engedélyt

A miniszter olyan cégeket hívott meg, amelyekben megbízott. Állította, valamennyi cég jártas azt adott területen. Példaként említette: az egyik vesztes vállalkozás az új Nemzeti Színház eredeti átvilágítását végezte. Kóródi elmondta azt is, hogy a győztes cég 800 pontot kapott a bírálóbizottságtól, a második 445, a harmadik vállalkozás 205-öt. A győztes kft. mellett szól az is, hogy itt dolgozik Vedres Balázs, aki az amerikai Yale egyetem szociológusa.

A munka nem egyszerű tanulmány, 270 minisztériumi munkatárssal készített interjú alapján készült. Az EU környezetvédelmi bizottságának magyarországi referense is kiválónak ítrélte meg ezt a munkát -mondta a miniszter. Kóródi elismerte, hogy a megbízáskor tisztában volt azzal, hogy az Economics ügyvezetője részt vett az SZDSZ porgramjának kidolgozásában, de mint mondta a céghez soha semmilyen kapcslata nem volt.

Kóródi elismerte, hogy a környezetvédelmi bizottságnak nem adta ki az anyagot, és ezt továbbra sem tervezi. Részletes szóbeli tájékoztatást és egy írásos összefoglaló anyagot azonban adott. A tanulmány több pontját már meg is valósították, a tervek szerint 2004-re valósulnak meg leírtak maradéktalanul.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az [origo]-nak Dávidhoz hasonlóan azt mondta: a Korszakváltás című program megírásában nem vettek részt cégek, csupán magánszemélyek vettek részt a vitákban, akik ezt önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül tették. Ilyen volt Dávid Tamás közgazdász is - tette hozzá a politikus. Megjegyezte azt is, hogy mivel Kóródi Mária nem tulajdonosa az érintett cégnek, így a megbízás szerinte nem kifogásolható.