A későn befizetett kampánypénzzel nem kell elszámolni

Vágólapra másolva!
Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke szerint a Magyar Postával szemben fennálló 109 millió forintos tartozása ellenére a Fidesz nem lépte túl választási kampánykeretét. Kovács szerint ugyanis csak azok az összegek számítanak kampányköltségnek, amelyeket a pártok ténylegesen kifizettek, a Fidesz pedig eddig nem fizetett a postának a két választási forduló között kiküldött kampánylevelekért. Azt pedig a törvény nem rendezi pontosan, hogy a halasztott fizetés kampányköltség-e.
Vágólapra másolva!

Kovács Árpád ÁSZ-elnök szerint a Fidesz nem lépte túl kampánykeretét, mivel eddig nem fizette ki a postának a két forduló között kiküldött közel 3,6 millió kampánylevél kézbesítéséért járó 109 millió forintot. Kampányköltségnek pedig csak az számít, amiért a pártok már fizettek. Kovács Árpád Világosi Gábor szabad demokrata frakcióvezető-helyettes interpellációjára válaszolva kijelentette: az Állami Számvevőszéknek nincs további hatásköre további vizsgálódásra az ügyben.

Kovács szerint a kampánypénzek vizsgálatát és pontos összegének megállapítását megnehezíti, hogy a vonatkozó jogszabályok nem rendezik pontosan, hogy a pártoknak milyen adattartalommal kell közreadniuk a kampányra fordított összegek listáját. Így az ÁSZ elnöke szerint jelenleg csak az számít kampányköltségnek, amit a jelölőszervezetek annak tekintenek. Kovács szerint a törvény azt sem rendezi pontosan, hogy a halasztott fizetés kampányköltségnek minősül-e.

A Fővárosi Bíróság március 4-i, nem jogerős döntése értelmében a Fidesznek kamatostul kell megfizetnie a tavalyi országgyűlési választások második fordulója előtt kiküldött kampánylevelek kézbesítési díját a postának. A párt arra hivatkozva tagadta meg a levélkézbesítés árának kifizetését, hogy a posta számos levelet nem kézbesített. A Fidesz megfellebbezte a döntést.