Vágólapra másolva!
Az autóklub kérésére felülvizsgálja a Legfelsőbb Bíróság azt a jogerős határozatot, miszerint a parkolási társaságok jogszerűen kérik és kapják meg a Belügyminisztériumtól a parkolódíjat nem fizető autósok adatait. A felülvizsgálati kérelem nem halasztó hatályú, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, illetve a Fővárosi Bíróságon a vizsgálat lezártáig is folyhatnak a tárgyalások a bliccelő autósok ügyében.
Vágólapra másolva!

Parkolási pótdíjak és számlatartozások miatt indult perek folynak a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, miközben a Legfelsőbb Bíróság (LB) azt vizsgálja: valóban nem jogsértő-e a bliccelő autósok adatainak kiszolgáltatása, amint azt egy tavaly júliusi bírósági határozat kimondja. Az ügyben a felperes Magyar Autóklub adott be felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróságon - tudta meg az [origo] a szervezet jogi képviselőjétől, Kovács Kázmértól.

Az autóklub tavaly annak megállapítását kérte, hogy a Belügyminisztérium adathivatala jogellenesen kezeli, illetve továbbítja a parkolási díjat nem fizető autósok személyi adatait a Centrum Parkoló, valamint az Euro-Inford Adatkezelő Kft-nek. A Fővárosi Bíróság júliusban helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság márciusi, elsőfokú döntését, miszerint az adatkezelés módjában nincs jogsértés. A határozat szerint a felperes hivatkozása az adatvédelmi törvényre megalapozatlan, az autósok jogkövető magatartása, a parkolási díj megfizetése fontosabb szempont adataik védelménél.

A Legfelsőbb Bíróság még nem tűzte ki a felülvizsgálati kérelem tárgyalását, a kérelemnek magának pedig nincs halasztó hatálya, attól a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, illetve a Fővárosi Bíróságon folyhatnak tárgyalások a bliccelő autósok ügyében - mondta az [origo]-nak Kmetty Ágota, a LB sajtóreferense. A perek folytatásának azért sem lehet akadálya - mondták a Fővárosi Bíróságon, - mert a parkolási társaságok sok esetben saját adatnyilvántartásuk alapján perelnek, nem használják minden esetben a BM adatait. Olyan is előfordult, hogy épp emiatt nem hoztak ítéletet az autós ellen, pontos adatok hiányában nem tartották megalapozottnak a parkolási társaság igényét.

Az ügy előzménye, hogy a járművek tulajdonosait sokáig nem tudták azonosítani a rendszám alapján, ezért a parkolási cégek nem tudták behajtani pénzüket. A Centrum Parkolási Kft. ezt megelégelte, és megbízta az Euro-Inford Fft. adatkezelő céget, hogy aBelügyminisztériumtól tudja meg a megbírságolt autósok adatait, és hajtsa be a követelést. Az autóklub szerint ez az eljárás törvénytelen, ezért mindhárom érintettet beperelték.