Baja pert indít a Magyar Nemzet ellen

Vágólapra másolva!
Baja Ferenc személyiségi jogi pert indít a Magyar Nemzet ellen a március 8-án és13-án megjelent írások miatt. Baja szerint a Magyar Nemzet valótlanul állította, hogy az In-Forrás Kht. gazdálkodásával kapcsolatosan államtitkárként bármilyen intézkedést hozott volna.
Vágólapra másolva!

Baja Ferenc személyiségi jogvédelmi pert indít a Magyar Nemzet ellen a március 8-án és 13-án megjelent írások miatt - jelentette be a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának politikai államtitkára pénteken. Baja Ferenc elmondta: valótlanul állítja a Magyar Nemzet, hogy az In-Forrás Kht. gazdálkodásával kapcsolatosan államtitkárként bármilyen intézkedést hozott volna. Baja elmondta, hogy december 12-én kapta meg a tulajdonosi jogkör gyakorlására vonatkozó jogot. A gazdálkodással összefüggő feladat esetében a felügyelőbizottság és a végelszámoló kompetens.

Baja Ferenc valótlannak nevezte, hogy 80 millió forintot költöttek volna a hivatal második emeletén lévő call center átépítésére. Hozzátette: az EU Kommunikációs Közalapítvány számára történt itt beruházás 8,2 millió forint értékben, és a munkákkal összefüggésben a közbeszerzési eljárást a Miniszterelnöki Hivatal Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság bonyolította le.

Baja Ferenc szerint az In-Forrás Kht. végelszámolójának kinevezése is jogszerűen történt. Az In-Forrás Kht. végelszámolására Kiss Elemér az akkori MeH-miniszter adott megbízást a Reorg Rt.-nek, a megbízási díjat a csődtörvény alapján utólag vagyonarányosan számolják el. A megbízás nem esik közbeszerzési kötelezettség alá.

Szittner Károly, az In-Forrás Kht. felügyelőbizottságának elnöke tagadta, hogy adatmentés történt volna a kht. égisze alatt. Szerinte az In-Forrás Kht. ügyvezetője megalapozatlanul kezdett bele egy általa elképzelt adatbázis létrehozásába. Erre 322 millió forint számítástechnikai eszközt vásárolt. Hozzátette: az fb javasolta a tulajdonosnak, hogy mentsék fel az In-Forrás Kht. ügyvezetőjét.

Kovács Ferenc, a Reorg Rt. igazgatója elmondta, hogy 2003 januárjában kezdte meg a Reorg a jogutód nélküli végelszámolást. A Reorg Rt. 99 százalékban állami tulajdonban van, és eddig 3200 végelszámolásra kapott megbízást, amelyből 2600 ügyet lezárt. Az In-Forrás XXI. Kht.-t 2001. július 20-án alapította a MeH 500 millió forint alaptőkével.

Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzek elköltésének felügyeletével foglalkozó politikai államtitkára tavaly októberben tájékoztatott arról, hogy a földművelésügyi minisztérium, a Defend Security Kft., a Millenáris Kht., az In-Forrás Kht., a Magyar Televízió, a stadionbeléptető rendszer és az APEH volt bűnügyi vezetője esetében rendőrségi vizsgálat folyik. Korábban az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) iratokat foglalt le az In-Forrás XXI. Kht. irodájában. Szeptemberben a kancellária miniszter visszahívta az In-Forrás XXI. Kht. ügyvezetőjét és a társaság felügyelőbizottságának tagjait.