Bíróság előtt az országos roma választás

Vágólapra másolva!
Megóvták az Országos Cigány Önkormányzat múlt heti alakuló ülését. A beadványtevő a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége - amely tagja a választáson győztes koalíciónak - az összes ott született döntést illegitimnek tartja, csakúgy, mint Horváth Aladár elnökségét. Ha a bíróság helyt ad az óvásnak, akkor a hónap végéig meg kell tartani az új alakuló ülést, mert különben négy évig nem lesz országos önkormányzatuk a romáknak.
Vágólapra másolva!

Óvást nyújtottak be a Fővárosi Bírósághoz az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) múlt heti alakuló ülése miatt - tudta meg az [origo]. A beadványtevő - a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) - szerint az ülés illegitim volt, így az összes ott hozott döntés és határozat törvénytelen, az elnökválasztás is. A CSZOSZ múlt hét csütörtökön hétfőig adott haladékot a szerdán - szerintük jogellenesen - OCÖ-elnökké választott Horváth Aladárnak, hogy egyeztessen velük. Mivel ő nem jelentkezett, ezután nyújtották be óvásukat. A CSZOSZ új alakuló ülést és elnökválasztást akar elérni.

Több jogi kifogása van a CSZOSZ-nek a múlt heti választással kapcsolatban: az alakulóülést például a hivatalban levő elnöknek kellett volna összehívnia, de ezt a később, az ülésen megválasztott elnök, Horváth Aladár tette meg - mondta a szervezet vezetője, Kövesi Vilmos, aki azt is kifogásolta, hogy a meghívókat nem az előírt nyolc, hanem csak három nappal küldték ki az OCÖ új tagjainak. Ezenkívül a CSZOSZ álláspontja szerint az elnökválasztáshoz a megválasztott 53 képviselő kétharmadának kellett volna módosítania az OCÖ Szervezeti és Működési Szabályzatát. Ez azonban Kövesi Vilmos szerint nem történt meg.

Csak a sajtóból ismeri a CSZOSZ kifogásait, de az ott közöltek alapján eléggé gyenge lábakon állnak érveik - reagált az OCÖ elnöke, Horváth Aladár, aki hozzátette: kérni fogják a Fővárosi Bíróságtól, hogy soron kívül bírálja el a CSZOSZ beadványát, mivel szeretnék, ha minél hamarabb megkezdhetnék az érdemi munkát. Az OCÖ szervezeti és működési szabályzata nem az alakuló, hanem a rendes ülés esetében írja elő, hogy azt az elnöknek kell összehívni, az a szabály pedig, amely a személyi döntések meghozatalához kétharmados többséget ír elő, álláspontunk szerint törvényellenes - jelentette ki Horváth Aladár.

A CSZOSZ szintén tagja volt annak a választási szövetségnek, a Demokratikus Roma Koalíciónak, amely a március elsejei megismételt cigány önkormányzati választáson elsöprő győzelmet aratott, leváltva a Lungo Dromot. A koalíció tagjai között már a választás előtt is vita alakult ki arról, melyik szervezet adja az önkormányzat elnökét. Az önkormányzat szerdai alakuló ülésén - ahonnan a CSZOSZ képviselői kivonultak - végül a Roma Parlament politikusát, Horváth Aladárt választották meg elnöknek.

A történtek ellenére a CSZOSZ továbbra is a Demokratikus Roma Koalíció tagja marad, és a következő négy évet nem ellenzékben kívánják eltölteni - hangsúlyozta Kövesi Vilmos a a múlt héten, aki elmondta, hogy a CSZOSZ-nek 19 tagja van az OCÖ-ben, rajtuk kívül a két Lungo Drom-os képviselő, valamint még egy képviselő szerint illegitim volt az OCÖ alakuló ülése és elnökválasztása. Kövesi Vilmos szerint titkos szavazás esetén ő lenne az esélyes az elnöki posztra.

A kisebbségi törvény szerint az OCÖ alakuló ülését a képviselőik megválasztását követő 30 napon belül meg kell tartani. Mivel a roma választás március 1-jén volt, így, amennyiben a bíróság helyt ad az óvásnak, március 31-ig össze kell hívni az újabb ülést. Ha pedig kicsúsznak a határidőből, akkor megszűnik az országos önkormányzat, és négy évig nem lesz országos önkormányzatuk a romáknak.