Segélyért állnak sorba a kibukott polgármesterek

Vágólapra másolva!
Számos kistelepülés harmadik ciklus után leváltott polgármestere nem tudott elhelyezkedni a tavaly őszi önkormányzati választások óta. Közülük többen munkanélküli-segélyből, mások a tartalékaikból élnek. A polgármesterek korengedményes nyugdíjáról legkorábban nyár elején nyújtanak be törvénymódosító javaslatot, ám ez visszamenőleg nem lesz érvényes. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint a leváltott polgármestereknek tréningre és segélyalapra lenne szüksége.
Vágólapra másolva!

Mind a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéhez (TÖOSZ), mind a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez (MÖSZ) számos levél érkezik olyan kistelepülési volt polgármesterektől, akik a harmadik ciklus után kényszerültek távozni posztjukról, de 54-56 évesen már nem tudnak elhelyezkedni. Közülük többen azóta munkanélküli-segélyből élnek, de vannak, akik úgy gondolják: az egykor általuk vezetett városban nem állnak be szégyenszemre a segélyért - tudta meg az [origo] a két szervezet vezetőjétől.

Kiss Károly, Kiskunmajsa volt kisgazda polgármestere 59 éves, a harmadik ciklus után váltották le. Az önkormányzati választások óta nem tudott elhelyezkedni, és egyre kilátástalanabbnak ítéli meg helyzetét. "Havi 16 ezret keresek önkormányzati képviselőként, eddig a tartalékaimból éltem. Most már azonban lassan be kell jelentkeznem munkanélküli-segélyért" - mondta az [origo]-nak az agrármérnökként elhelyezkedni nem tudó Kiss. Hozzátette: számos helyen próbálkozott elhelyezkedni, de mindenhol elutasították az életkora miatt. "Két helyen nagyon megalázó módon bántak velem, pedig polgármesterként korrekt volt velük a viszonyom" - közölte.

Kiss rendszeresen levelez az önkormányzati szövetségekkel és a Belügyminisztériummal is, de mindenhonnét ugyanazt a választ kapja: várjon türelemmel, igyekeznek megoldást találni a problémára. "Legalább azt mondanák meg, meddig várjak még" - mondta.

A parlamentben folyik a négypárti egyeztetés arról, hogy korengedményes nyugdíjat kellene biztosítani a polgármestereknek. Bár mind a TÖOSZ, mind a MÖSZ optimista, mivel valamennyi párt részéről látják a szándékot az önkormányzati törvény módosítására, legkorábban nyár elején várható, hogy a javaslatot előterjesztik. Akkor viszont már csak az őszi ülésszak alatt foglalkozik az Országgyűlés a kérdéssel. Az új jogszabály viszont már csak az új polgármesterekre lesz érvényes, így a tavaly ősszel kibukottak számára ez sem jelent megoldást.

A MÖSZ az önkormányzati választásokat követően egy alkalommal kétnapos tréninget tartott a leváltott polgármestereknek. "Számos emberben űr maradt azután, hogy leváltották" - mondta az [origo]-nak Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a MÖSZ elnöke. A volt polgármesterek pozitívan fogadták a kezdeményezést. Elemezték, miért nem sikerülhetett újra nyerniük, és a szakemberek próbálták megértetni velük, hogy nincs még itt a világ vége, újra lehet kezdeni - mondta Gémesi. Bár a tréning fogadtatása jó volt, a gödöllői polgármester kevés eredményről tudott beszámolni. "Kis százalék, a fiatalabbak tudtak csak elhelyezkedni, sokan viszont máig munka nélkül vannak" - közölte.

Gémesi szerint több ilyen tréningre lenne szükség, ezenkívül tervezik, hogy a jövőben statisztikai felmérést készítenek arról, kinek hogyan sikerült elhelyezkednie. Mindehhez persze pénzre van szükség - tette hozzá.

A MÖSZ elnöke szerint a korengedményes nyugdíj sem hoz mindenkinek megoldást, mivel számos településen egyáltalán nem alkalmazzák már a 47-48 éveseket sem. Az ő számukra Gémesi szerint segélyalapot kellene létrehozni. Zongor Gábor, a TÖOSZ elnöke szerint is lenne erre igény, azonban úgy véli: nem várható el az államtól, hogy erre pénzt adjon. Szerinte az érintetteknek maguknak kellene egy alapot létrehozniuk.

Járvás István fideszes képviselő a múlt héten írásbeli kérdést nyújtott be a belügyminiszterhez "Mit kíván tenni a kormány a negyedik ciklusra nem újraválasztott polgármesterek érdekében?" címmel. Az [origo]-nak elmondta: Szolnok megyében is több volt polgármester állás nélkül van. A belügyminiszternek 15 napja van válaszolni a kérdésre.

Kapcsándi Dóra