Megvannak a Corvin-Szigony városrész tervei

Vágólapra másolva!
Öt pályadíjas tervet ismertetett a józsefvárosi önkormányzat, amelyek alapján 10 éven belül a Corvin mozi mögött új városrész épül. A befektetőről nyáron döntenek, az építkezés ezután kezdődhet. A díjnyertes terv szerint a mozi és a Szigony utca között sétány húzódna, parkokkal, medencével, színpaddal, szoborparkkal.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Nyáron megkezdődhet az építkezés a VIII. kerület szívében, ahol a Corvin mozi mögött új városrészt alakítanak ki. A régóta tervezett Corvin-Szigony Projekt Környezetátalakítási Pályázatának eredményét szerdán ismertette a Józsefváros polgármestere. Csécsei Béla elmondta: az építkezés minden szempontból az ország legnagyobb összefüggő városrehabilitációs programja, amely a Kisfaludy - Práter - Szigony - Apáthy - Tömő - Balassa utca és az Üllői út által határolt területet teljes megújítását, átalakítását jelenti.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

70 százalékban lakások, 30 százalékban üzletek, irodák lesznek az új épületekben. A befektetőről júliusban döntenek, ezután elkezdődhet az építkezés. A nyilvános, nemzetközi pályázatra már több cég jelentkezett. Szerdán az építészszakma számára kiírt pályázat eredményeit ismertették. A most díjazott öt pályamű mindegyikét átadják a majdani befektetőnek, mivel olyan terv nem érkezett, amit egy az egyben felhasználásra ajánlanának - mondta Alföldi György, a városrészfejlesztés kidolgozó Rév8 Rt. vezérigazgatója.

Az első helyezett Varga Péter István, Vadász Orsolya és Brückner Dóra közös pályázata lett, 1,7 millió forintos díjat nyertek. Varga Péter István az [origo]-nak elmondta, hogy terveikben nem ragaszkodtak a zártsoros beépítéshez, a Corvin mozi és a Szigony utca között kialakítandó sétány lakóházai között kertek, parkok lesznek. Nagyon figyeltek arra - tette hozzá az építész - hogy egyetlen lakás se legyen északi tájolású. A sétányon fasorok, medence, színpad, szoborkert, játszótér lehet majd.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Józsefváros és a főváros többéves tervezgetés után tavaly ősszel állapodott meg az 57,7 milliárd forint értékű beruházásról. A Corvin-Szigony városrész 10 év alatt épül föl. Az összesen 65 000 négyzetméteres területen a meglévő 2200 lakásból 1100-at lebontanak, és helyükre mintegy 3000 lakóingatlant építenek majd. A körzetben több mint 3000 ember várja, hogy romos lakásából megfelelő körülmények közé kerüljön.