Szombatonként béketüntetések lesznek Budapesten

Vágólapra másolva!
A Civilek a Békéért csoport a következő két szombatra tüntetéseket szervez az iraki háború ellen. A szervezet korábban több mint tizenötezer embert tudott mozgósítani a békéért.
Vágólapra másolva!

A Civilek a Békéért csoport néhány órával a háború kitörése után bejelentette, hogy béketüntetéseket szerveznek a következő hétvégékre. Március 22-én délután háromtól gyertyás tüntetést tartanak a Parlament előtt, a háború áldozataira emlékezve.

Az [origo] Irak-oldala/irak/index.html

A nemzetközi antiglobalizációs szervezetek február 15-én több millió embert mozgósítottak világszerte. Magyarországon akkor több mint tizenötezren vonultak fel. Március 29-re újabb nemzetközi tiltakozást szerveznek, melyhez csatlakozik a magyar Civilek a Békéért csoport is. Ez a tüntetés szintén délután háromkor kezdődik, és a Vörösmarty térről indul majd.

A magyar békeaktivisták szerint a háború elterjedhet, növeli a terrorizmus veszélyét, szenvedést okoz az iraki népnek, és Amerika hatalmáért és az olajért folyik csupán.