Leállt a nyomozás az olajügyek fő gyanúsítottja ellen

Vágólapra másolva!
Elévülés miatt megszüntették a Portik Tamás ellen folyó eljárást. Portikot, az Energol Rt. volt igazgatóját rossz minőségű termék forgalomba hozatalával és adócsalással gyanúsították a hatóságok. A cég több mint nyolcmilliárdos kárt okozott. A cég más vezetői és segítőik ellen februárban emeltek vádat. Portikot azóta nem találták, hogy 1997-ben megindult ellene az eljárás - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Portik Tamás ellen 1997-ben adtak ki elfogatási parancsot, majd másfél év múltán felfüggesztették az eljárást. Hosszú ideig ő vezette a magyar rendőrség által leginkább keresett bűnözők listáját. Az Energol Rt. igazgatóját pletykák szerint Dél-Amerikában, illetve Floridában vélték felismerni, de ezek a hírek valótlannak bizonyultak. A közelmúltban azonban törölték Portikot a körözöttek sorából. Azok a bűncselekmények ugyanis, amelyekkel gyanúsították, időközben elévültek, mert nem tudták elfogni és hivatalosan is meggyanúsítani. Egyes rendőrségi források szerint ez még jó is, mert a közel hatéves nyomozás alatt amúgy sem gyűlt össze elegendő bizonyíték Portik ellen, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék - írja a Népszabadság.

Az Energol-ügy egyike volt a rendszerváltás utáni években szép számmal előfordult, gyakran több milliárdos állami kárt okozó olajügyeknek. A nyomozások azonban, melyeket ezek miatt indítottak a hatóságok, szép csendben elhaltak - írja a Népszabadság. Ennek oka, hogy a rendőrséget gyakran átszervezték, a kiemelt ügyekkel foglalkozó nyomozók elvándoroltak, a kormányváltásoktól függetlenül is gyakran megváltoztak az ügyészségi és a nyomozati koncepciók. A lap szerint ma már senki sem tudja megmondani, hogy egyik-másik, egykor minden idők legnagyobb bűnügyeként leírt nyomozás mikor fejeződik be, vagy hol tart most.

A több mint nyolcmilliárd forintos kárt okozó Energol-ügyben még 1996-ban keletkeztek az első titkos adatgyűjtéssel szerzett információk arról, hogy a cég az alvállalkozói segítségével importált fűtőolajat gázolajként értékesítette. Akkoriban a fűtőolaj adómentes volt, míg az autókba való gázolajt több adó és járulék is terhelte. A megkülönböztetésképp pirosra festett fűtőolajból bizonyos cégek különböző vegyi eljárásokkal kivonták a festéket - az olajügyek java erről szólt.

1997-ben vették őrizetbe kommandós akcióval a Conti Car és az Energol több vezetőjét és később Csikós Józsefet, aki régebben az MSZMP KB osztályvezetője volt, majd 1991-ig a Belügyminisztérium adatfeldolgozó hivatalát vezette, és nyugdíjazása után nem sokkal lett az Energol vezérigazgatója. A rendőrség valamennyi őrizetbe vettet rossz minőségű termék forgalomba hozatalával és adócsalással gyanúsította. A rendőrök a kezdetektől úgy vélték, hogy az olajügyek összefüggésben vannak az 1996-tól 1998-ig tartó robbantásos leszámolásokkal. Ezt azonban nem sikerült bizonyítani - írja a Népszabadság.