Újra megismételhetik a tévéelnöki pályázatot

Vágólapra másolva!
A Népszabadság értesülései szerint a koalíciós pártok szakértői egyetértettek, hogy újra meg kell ismételni az MTV elnöki posztjára kiírt pályázatot. A szakértők szerint erre azért van szükség, mert az MTV kuratóriumi elnökségének nem volt ideje áttanulmányozni a pályázatokat.
Vágólapra másolva!

A koalíciós pártok szakértőinek hétfő esti megbeszélésén egyetértés alakult ki arról, hogy új pályázatot kell kiírni az MTV elnöki posztjára - írja a Népszabadság. A szakértők szerint azért kell tavaly július óta már negyedik alkalommal új pályázatot kiírni, mert a parlament késlekedése miatt későn állt fel az MTV közalapítvány kuratóriumi elnöksége. Az elnökségi tagoknak így nem volt elég idejük tanulmányozni a pályázatokat. Azt is az okok közé sorolják, hogy hamarosan lejár a civil kurátorok mandátuma, és helyesebb lenne, ha az elnökről már az új tagság döntene.

A korábbi hírek szerint az MSZP és az MDF közösen jelölte volna az elnöki posztra Kósa-Somogyi Györgyöt. Ez azonban a kuratóriumi elnökségben magát képviseltető három párt küldöttei cáfolták. Kósa-Somogyi jelenleg Kiss Péter médiatanácsadója, korábban az MTV 1 intendánsa, majd programfőigazgatója volt - írja a Népszabadság.

A kilenc legújabban pályázó közül csak hárman járultak hozzá nevük közzétételéhez, a már említett Kósa-Somogyi György mellett Nagy Navarro Balázs és Ágoston György.