Átvilágítás: kevesebb mint száz érintett újságíró

Vágólapra másolva!
Több mint háromezer újságírót világítottak át az átvilágítóbírák, közülük kevesebb mint százat találtak érintettnek a korábbi rendszer állambiztonsági szolgálataival való együttműködésben - írja a Népszabadság. Az érintettekenek egyötöde lemondott, 25 százalékuk tisztázta magát, a többiek esetében még folyik a bizonyítóeljárás.
Vágólapra másolva!

Az átvilágítóbírák azt vizsgálták, hogy a különböző országos, megyei és helyi írott és elektromos és sajtónál, dolgozó 1972 előtt született főszerkesztők, főmunkatársak kapcsolatban álltak-e a III/III-as csoportfőnökséggel.

Akit érintettnek találtak, lemondásra szólították fel, de aki ezt nem fogadta el, bizonyítási eljárás keretében tisztázhatta magát. A bírák egyetlen esetben éltek a szankció - az érintett nevének nyilvánosságra hozása - eszközével, a Csömöri Hírmondó felelős szerkesztőjénél: Gergely Gáspár 1977 és 1983 között állt kapcsolatban a belső elhárítással - írja a Népszabadság.

A lap információi szerint kevesebb mint száz újságírót találtak érintettnek a 3000 megvizsgált közül. Ezeknek egyötöde lemondott tisztségéről, 25 százalékuk tisztázta magát, a többiek esetében még folyik a bizonyítóeljárás.

A Népszabadság arról is írt, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a Magyar Rádió Kuratóriuma kérdésére megállapította, a közrádió vezetése nem kérheti be munkatársaitól az átvilágításra vonatkozó dokumentumokat.