Cigarettával égettek meg egy lányt a fülbevalójáért

Vágólapra másolva!
Erőszakkal próbálta elvenni öt lány egy társuktól arany fülbevalóját Kaposváron. Intézeti társukat az utcán a földre kényszerítették, ott megrugdalták, a nyakán és a mellén cigarettacsikket nyomtak el. A rendőrség elfogta a brutális fiatalokat, akik - vallomásuk szerint - nem bánták meg tettüket.
Vágólapra másolva!

Nagyfokú brutalitással elkövetett bűncselekménynek minősítette a rendőrség azt a Kaposváron történt esetet, amelynek elkövetői - három fiatalkorú és két gyermekkorú lány - erőszakkal akarták elvenni egyik intézeti társuktól, egy gyermekkorú lánytól arany fülbevalóját.

A lányok egyike már az intézetben megjegyezte a sértettnek, hogy tetszik neki a fülbevalója, és utalt arra, hogy azt meg is szerzi tőle. A foglalkozás után az utcán földre kényszerítették a lányt, egyikőjük megpróbálta füléből kitépni a fülbevalót, de ez nem sikerült.

A többiek eközben a földön fekvő lányt rugdalták, egyikük a nyakán, egy másik pedig a mellén cigarettacsikket nyomott el, majd a lánynak mégis sikerült elmenekülnie.

A lányokat a rendőrség elfogta, kihallgatásukkor azt mondták, hogy tettüket nem bánták meg. A rendőrség a gyanúsítottak szabadlábon való védekezése mellett az eljárást tovább folytatja az ügyben.