Egyelőre nem tudni, melyik cég fogja működtetni a Gellért téren megépített forrásházat. A Fővárosi Önkormányzatnál azt próbálják kideríteni: valóban úgy készítették-e a kutat, hogy előtte nem döntöttek az üzemeltetéséről. Ha igen, akkor a hivatal kijelöli, hogy melyik céghez kerül a forrásház.

Forrás: ORIGO

Atkári János főpolgármester-helyettes utasítására egyelőre azt keresik a Fővárosi Önkormányzatnál: van-e kijelölt üzemeltetője a Gellért téren megépült forrásháznak. Erre a kérdésre várhatóan néhány napon belül választ adunk - mondták hétfőn a főváros sajtóosztályán. Amennyiben nincs, a hivatal jelöli ki, kinek kell állni a kút működtetésének, őrzésének költségeit.

A Gellért Szálló előtti téren látható forráskút a négyes metró beruházás keretében épült. Az építészek a szálló kupolájának ívét követő pavilont terveztek a térre, melynek nyolc szöglete a nyolc legfontosabb budapesti gyógyfürdőt szimbolizálja, a Gellértet, a Rudast, a Rácot, a Királyt, a Császárt, a Lukácsot, a Széchenyit és a Pesterzsébetit. A pavilon nyolc mészkő tömbön áll, vizéből inni lehet majd.

A Gellért téren megépített forrásház működtetése - lapinformációk szerint - évi 22 millió forintba kerülne, ezt egyelőre nem vállalja a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt., a Főkert Rt. és a Közterület-fenntartó sem.